VII. A könyvtár

// Sziasztok! Sajnálom, hogy eddig nem tudtam részt hozni, de vizsgaidőszak volt/van és nem igazán volt időm írni. Nem akarok kommenthatárt szabni, de azért néhány hozzászólás jó lenne,csak, hogy tudjam van-e értelme folytassam a blogot. Remélem tetszeni fog az új rész. Jó olvasást! //

Arra ébredtem, hogy valaki szólongat és erősen rázogat.

- Hahó, Bell, kelj már fel. Élsz még? Na gyere már. Ha nem fogsz felkelni, leöntelek hideg vízzel.

- Na, mi van? – kérdeztem álmos hangon Milyen vízről beszélsz? Ébren vagyok már.

- Aha, azt látom, csak kb öt perce szólongatlak már, és semmi.

- Elaludtam kicsit- dünnyögtem még csukott szemmel.

- Kicsit? Ahhoz képest sikerült elég mélyen elaludnod. Igaz kb fél órát aludtál. De gyere, tápászkodj fel az ágyról, mert anyáék már itt vannak és minket várnak, hogy menjünk ebédelni.

- Még le akartam zuhanyozni, de akkor azt csak utána. – Nagy nehezen feltápászkodtam az ágyról, és Cam-mel lementünk az étkezőbe. Cam szülei nagyon lelkesek voltak, megmutatták, azt a rengeteg fotót, amit készítettek. Engem valahogy nem kötött le ez az egész, már alig vártam, hogy a könyvtárhoz menjünk, ki akartam venni valami jó könyvet. Cam szüleit meggyőztük még, hogy engedjenek el minket könyvtárba, (néha úgy érzem, hogy túlzottan féltik Cam-et) utána felmentünk a szobába készülődni, mert ugye strand ruhában mégsem lehet menni könyvtárba. Cam már elkészült, még én aludtam, de nem is értem hogyan, mikor ő is lefeküdt még, na mindegy, úgy látszik gyors volt most. Kiválasztottam valami egyszerűt, természetes hogy rövidnadrágot. Hozzá egy ujjatlan egyszerű fekete pólót, arra rávettem egy lenge ujjatlan inget, amit csípőnél megkötöttem, és egy csizmát. Letussoltam, felvettem a kikészített ruhadarabokat, kifésültem a hajam, majd felkötöttem jó magasra. Belenéztem a tükörbe, majd megállapítottam, hogy már csak egy kalap kellene és valódi cowgirl lennék. Na mindegy, jó lesz ez. Nem tehetek róla, szeretem ezt a stílust. Még kifestettem szemceruzával a szemem, és kimentem a fürdőből. Cam alaposan végigmért.

- Javíts ki, ha tévedek, de nem könyvtárba megyünk, vagy lemaradtam valamiről, és farmra készülünk?

- Haha, nagyon vicces vagy. Most mi nem jó a szerelésben, eddig is kb így öltöztem fel.

- Jól mondod kb, na gyere ide és kezelésbe veszlek.

- Jaj, ne már, jó ez így.

- Vagy engeded, hogy alakítsak rajtad kicsit, vagy nem megyünk könyvtárba.

- Szóval zsarolsz.

- Akárcsak te tetted ma. Na gyere ide, lássam mit tudok kezdeni veled.

- Biztatóan hangzik.

- Ne nyafogj. Legelőször is kiengedem a hajad, az inget pedig vedd le, semmi szükség rá szerintem, az egyszerű felső helyett, meg vegyél fel valami írásosat, és valami más színűt, mégis csak meleg van kint, feketében, pedig meg fogsz sülni, míg a könyvtárhoz érünk. Keresek valamit a szekrényedbe- egy ideig kutakodott a ruháim között, majd visszatért egy türkizkék felsővel, amin feketével az állt, hogy forever and always, és mellette egy lepke volt. – Ez szerintem megfelelő lesz. – gyorsan átcseréltem a felsőt, majd Cam-re néztem- Így már sokkal jobb- állapította meg.

- Tényleg nem rossz- mondtam mikor megláttam a tükörképemet- Te kész vagy? Indulhatunk?

- Én már rég, csak rád vártam.

- Remek, akkor még szóljunk a szüleidnek és indulhatunk is.

Cam szülei ismét aggodalmaskodtak kicsit, de megígértük nekik, hogy legkésőbb nyolcra visszaérünk, és ha netán késnénk, mindenképpen szólunk. A késés szónál komor arccal néztek minket, de inkább ránk hagyták. A buszmegállóba mentünk, szerencsére nem kellett sokat várni. Fél óra alatt a városba értünk. Cam-mel az egész utat végig hülyültük. Már alig vártam, hogy odaérjünk. Cam már kevésbé érzett így. Némi gyaloglás után meg is pillantottuk a könyvtárat. Mindkettőnk lélegzete elakadt. Nekem, azért, hogy belegondoltam, mennyi jobbnál jobb könyv lehet, egy ekkora könyvtárba, Cam pedig a szörnyülködéstől, hogy mit fog ennyi könyv között csinálni. Hát igen nem vagyunk egyformák

Beléptünk az épületbe. A könyvtáros egy fiatal, valószínűleg még egyetemista lány volt, aki komor arckifejezéssel ült a számítógép monitora előtt, és elmélyülten olvasott, vagy nézett valamit. Érkezésünkre felpillantott.

- Igen? Miben segíthetek? –kérdezte unottan.

- Szeretnénk egy hetes könyvtárbérletet, ha lehetséges.

- Természetesen- mondta még mindig ugyanolyan hangnemben. Nagyon úgy tűnt, hogy elege van ebből az egészből, pedig nem voltak sokan, hogy zavarnák, sőt ahogy körbepillantottam látszólag senki sem volt rajtunk kívül. Lediktáltuk a nevünket, majd a könyvtáros lány mondta, hogy mikor kimegyünk, megkapjuk, addig olvassunk és maradjunk csendben. Kedves volt.

- Na ezért sem szeretek én könyvtárba járni, olyan undokok az emberek.

- Cam, most őszintén, hányszor voltál te könyvtárban, és abból hányszor találkoztál undok emberekkel? - tettem fel nevetve a kérdést.

- Az iskolai könyvtárban voltam vagy kétszer, de ott is olyan undok volt velem könyvtáros néni.

- Mégis mit vártál, mikor még beiratkozáskor vetted ki a könyvet és rá két évre találtad meg, és csak akkor vitted vissza. - mondtam még mindig nevetve.

- Jó na, de akkor is. - kezdte sértődötten. - Amúgy te most mit fogsz csinálni?- arcán látszott, hogy kezd kiülni a kétségbeesés.

- Olvasni fogok. Miért szerinted az emberek mit szoktak a könyvtárban csinálni?

- És gondolod, meg kellene nekem is próbálnom? Mármint az olvasást.

- Cam néha komolyan elgondolkozok rajta, hogy hány éves is vagy- mondtam nevetve. –Várj, megyek és hozok neked valamit-ezzel el is indultam a C jelzésű polc felé, és levettem Meg Cabottól a Misztikus szerelmet- Tessék, kezd el olvasni. Ha nem tetszik, abbahagyod és többet nem foglak nyaggatni az olvasással.

- Rendben- egyezett bele- elvégre, ha már elcipeltél egy könyvtárba, megpróbálhatom, hogy nekikezdjek egy regénynek. De valamilyen magazin az nincs?- kérdezte reménykedve.

- Jaj Cam te reménytelen vagy- tört ki belőlem a nevetés- Kérlek, próbáld meg a könyvet.

- Jó- válaszolta, majd a bejárattól lehető legtávolabb elhelyezkedő olvasóasztalhoz ment, leült, és kinyitotta a könyvet. Nála ez csodának számított, mivel magazinokon kívül, semmit nem volt hajlandó eddig olvasni. Addig én a polcok között mászkáltam, mert még nem tudtam eldönteni, hogy mit olvassak. Végül a H jelzésű polcnál időztem el, ahonnan levettem egy Hemingway könyvet. Belelapoztam, és úgy gondoltam ez jó lesz. Még semmit nem olvastam Hemingwaytől, de azt hallottam, hogy nagyon jók a könyvei, és a Fiestát is sokan dicsérték. Camhez sétáltam, és a vele szemben lévő széknél foglaltam helyett. Még az elején tartottam, de máris jó könyvnek tűnt. Néha-néha Camre pillantottam, aki látszólag belemerülten olvasott.

- Na tetszik? –kérdeztem tőle kíváncsian.

- Hú Bell ez a könyv nagyon jó. Igazad volt, tényleg tetszik.

- Na akkor olvasd tovább, és örülök, hogy tetszik- mosolyodtam el, azért is, mert jó érzés volt, hogy legalább egy könyvet már megszerettettem barátnőmmel. Tovább akartam olvasni, amikor is beszédre figyeltem fel. Látszólag Cam is, mert a hang irányába fordult, akárcsak én.

- Jó, persze-persze, olvasni fogunk és csendbe leszünk- hallatszott egy nevető hang. A léptek egyre közeledtek, ahogy a hangok is, majd pár másodperccel később felbukkant az öt srác. Cammel mindketten csodálkozva néztük a fiukat.

- Hát ti?- kérdeztem meglepetten- Amúgy sziasztok.

- Sziasztok lányok-köszöntek a srácok szinte szinkronban.

- Ti mondtátok, vagyis Cam, hogy a könyvtár alkalmas hely arra, hogy ne legyünk nyilvánosság előtt- kezdte Harry

- És ahogy elnézem nem kell tartanunk a lerohanó lányoktól- mondta Zayn nevetve

- Mi még letámadhatunk titeket- szólalt meg Cam is, aki szintén nevetett- elvégre lányok vagyunk.

- Azt észrevettük- nézett ránk Niall, mire Cam furcsa mód elvörösödött.

- Azt mondtam, hogy csendben- hallatszott kintről egy szigorú hang, amire mi elkezdtünk még jobban röhögni.

- Lehet tényleg kicsit csendesebben kellene beszéljünk, bár lassan megszokjuk már Bellel, hogy csúnyán néznek ránk a hangoskodás miatt- utalt ezzel Zayn a múzeumos találkozásunkra.

- Mi lenne, ha nem beszélgetnénk, elvégre ez egy könyvtár, itt olvasni szoktak- erre a kijelentésemre, mindenkiből kitört a nevetés- Cam segíts- néztem rá- elvégre ma már te is olvastál.

- Bocsi Bell, de olvasni bármikor tudok, de a fiúkkal beszélgetni nem.

- Ez nem ér.

- Látod Bell, mi jobbak vagyunk, mint a könyv és az olvasás, Cam szerint is- mondta büszkén Niall.

- Jó feladom, viszont én olvasni fogok, ha már itt vagyok- nem éreztem, úgy, hogy öt fiú miatt megváltoztassam, eredeti elképzelésemet, miszerint ma végre olvasok.

- Jaj ne már, Bell kérlek, gyere már, majd olvasol máskor- kérlelt Zayn.

- Esetleg később csatlakozom, csak ezt be akarom fejezni. - mutattam a könyvre

- Bellt nem lehet kizökkenteni, ha olvasásról van szó. - mondta Cam- Ő már csak ilyen könyv bolond- nevette el magát.

- Na jó rendben, ahogy gondolod. – mondta Zayn, és ezzel arrébb is ültem pár asztallal, hogy tudjak olvasni. Hallatszott, ahogy a többiek halkan beszélgetnek, és nagyokat nevetnek, de próbáltam minden zajt kizárni, és csak a könyvre koncentrálni, ami sikerült is, olyannyira, hogy mikor Zayn megérintette a vállam és megszólított, ijedtemben felsikítottam, mire minden szem rám szegeződött.

- Ennyire rémisztő vagyok?- nevetett Zayn.

- Igen- válaszoltam neki sértődötten, majd vállba ütöttem- megijesztettél, és most mindenki engem néz.

- Csak a többiek, más úgy sincs rajtunk kívül. Amúgy ennyire jó könyv, mert ahogy elnéztelek, le sem vetted a könyvről a tekinteted, pedig már több mint egy órája olvasol.

- Így eltelt az idő? És amúgy is háttal voltam neked, nem láthattad.

- De az észrevevődik, ha felemeled a fejed.

- Igaz, amúgy hogy hogy idejöttél?- kérdeztem, mert meglepett az, hogy idejön hozzám, ahelyett, hogy a többiekkel lenne.

- Csak meg akartam kérdezni, hogy nem jössz oda hozzánk?

- Már a felénél tartok, ha befejeztem odamegyek, ha még nem indultok addig.

- Áh nem, zárásig maradunk. Jobb nem feltűnősködni. Na de hagylak is olvasni, de utána mindenképpen gyere oda hozzánk.

- Feltétlenül- mosolyodtam el. Jól esett, hogy odajött, és hívott magukhoz. Valahogy olyan érzésem volt vele kapcsolatba, mintha már rég ismerném, pedig csak pár napja. Olyan másfél óra múlva be is fejeztem a könyvet. Maradandó élményt nyújtott, nagyon lenyűgözött az egész könyv, és hamar be is fejeztem. Mikor felálltam, hogy a könyvet a helyére tegyem, észrevettem, hogy Zayn néz, és elindul felém. Megvártam, majd együtt mentünk a polchoz.

- Tetszett a könyv?

- Aha, imádtam.

- Nekem is egyik kedvencem- erre a kijelentésére teljesen meglepődtem.

- Te szoktál olvasni?- kérdeztem meglepetten.

- Ha van időm igen. Tudom, nem néznéd ki belőlem, de szoktam. Umberto Ecotól A rózsa nevét olvastad már? Ha nem mindenképp olvasd el.

- Akkor ki is veszem, és holnap belekezdek olvasni, ha már ajánlod, mert még nem olvastam. Amúgy nem úgy volt, hogy ma vagy holnap utaztok vissza?

- Eredetileg úgy volt, de meghívtak bennünket egy jótékonysági eseményre, meg még maradunk kicsit utána pihenni, élvezni, hogy nem koncertezünk legalább egy hétig. Imádunk fellépni, de néha kell egy kis pihi.

- Áh, így már értem. És mi lesz Perrie-vel? A lányok nem jönnek ide?

- Csak indulás előtt egy nappal, mert akkor itt fognak ők is koncertezni, és utána mehetünk egyszerre vissza Londonban.

- És mivel akarjátok eltölteni a szabadidőtöket?

- A szállodába unalmas lenne mindig ülni, viszont kint túl sok a rajongó, ahhoz, hogy körbejárjuk a várost. Tehát fogalmunk sincs még.

- Én még tudok, pár számotokra unalmas helyett, ha gondolod megadom a címeket, és oda elmehettek. Itt is van a telefonomba lementve a címek- mondtam és elkezdtem keresgélni- Meg is van.

- Ez jól jönne. Írd be a számod, és elküldöd üzenetben- nyújtotta át a telefonját, én meg bepötyögtem a számom, közben odaadtam, az én telómat, hogy ő beírhassa a számomat. Át is küldtem a múzeumok, és más látnivaló címét. –Hát itt van pár unalmas hely. Köszi szépen, olyan rendes vagy velünk, pedig alig ismersz minket. - simított végig a vállamon- Tényleg ezek nagyon jól esnek.

- Igazán semmiség. De menjünk el az E polchoz, hogy kivehessem a könyvet.

- Annyira kedvesés aranyos lány vagy, valahogy olyan, mintha rég ismernélek, pedig még alig beszéltünk.

- Fura, mert pont én is ezen gondolkoztam ma.

- Azt hiszem a legjobb ebben a nyárban, hogy megismerhettelek. – fogta meg a kezem, mire nekem a szívverésem egyre inkább erősödni kezdett.

- Ezeket, most miért mondod? Még alig ismerjük egymást, és ott van Perrie is. – fura volt, amiket mondott, de ugyanakkor nagyon jól estek a szavai.

-  Shhh- tette ujját a számra- Valamit felkavartál bennem. Valami olyat érzek a közeledben, amit még soha, felkavartad az érzéseimet.

- De- vágtam a szavaiba, bár a levegőt már egyre sűrűbben kapkodtam- ilyen hamar ezt…- nem tudtam befejezni a mondatott, mert egyre közeledett hozzám, én meg kezdtem elfelejteni amit mondani akartam. Végül már csak pár cetire voltunk egymástól és akkor…