V. Egy nagyszerű este

// Sziasztok!  Időhiány miatt nem tudtam eddig új fejezetet írni, de végre elkészült. Valószínű, hogy ezentúl, csak hetente egy részt tudok közzétenni. És még szeretném megköszönni barátnőm segítségét, aki megírta végét a mai résznek. Sőt nélküle valószínűleg, még ma sem tudtam volna új bejegyzéssel szolgálni. //

       

Az a fél óra, amíg a busz a megállóba ért, hamar elrepült. Leszálltam a buszról és lassan visszaindultam a szállodába. Felmentem a szobámba, és láttam, hogy Cam még nem ért haza. Elővettem a könyvemet, amiből még 100 oldalnyi volt hátra, és az ágyra feküdve olvasni kezdtem. Nem is vettem észre, hogy mennyi idő telhetett el, de azt láttam, ahogy Cam beront a szobába és egyből az ágyra dobja magát.
- Szia, mi van veled?- néztem rá kérdőn, mert nem tudtam mire vélni a viselkedését.
- Bell te itt? Észre se vettelek. Sőt azt sem néztem meg, hogy az ajtó nyitva van-e, hanem csak természetesen benyitottam- mondta nevetve- Teljesen kifáradtam. Az állatkert hatalmas és meseszép, de körbejárni az egészet baromira fárasztó.
- Bell itt van? - Dugta be a fejét az ajtón Cam anyukája.
- Igen itt vagyok. Minden rendben volt- mondtam mosolyogva.
- Akkor jó. Ha bármire szükségetek lenne, a szobánkba leszünk valószínűleg estig.
- Mrs. Matthews beszélhetnénk négyszemközt? - Cam csak kérdőn nézett rám, de úgy láttam rajta, hogy nincs ereje most ezzel foglalkozni. Én, Cam anyukájával kimentünk a folyosóra, majd halkan, hogy csak ő hallja, belekezdtem a mondandómba. – Ne tessék aggódni, nincs semmi baj, csak azt szeretném kérni, hogy tessék Cam-et elengedni velem este a partra.
- Mit akartok ti este a parton? Miért nem nappal mentek?
- Tulajdonképpen, Cam még nem tud róla, azért szerettem volna előbb önnel beszélni. Az a helyzet, hogy ma a múzeumban összetalálkoztam véletlenül, Cam egyik kedvenc fiúbandájának egyik tagjával. Meglepő módon nagyon jó fej, és rendes, nem az a tipikus sztár, inkább olyan átlagos fiatal. Most itt koncerteztek, de pár nap múlva visszautaznak, Zayn felajánlotta, hogy találkozzunk este, mert elmeséltem, hogy Cam mennyire szereti őket.
- Elég hihetetlenül hangzik ez a találkozó.
- Tudom, számomra is az, de nem valószínű, hogy lesz még alkalmunk velük találkozni, és Cam-nek ez nagyon fontos lenne.
- Rendben, nem bánom, benned megbízom, tudom, hogy te mindig a jót akarod Cam-nek és megbízható is vagy, meg Cam is csak erről az együttesről áradozik folyton. De ne maradjatok sokáig.
- Nem lehetne, hogy legalább egy óráig maradjunk?
- Nem túl sok az?- láttam, hogy elgondolkozik- Legyen. –egyezett végül bele.
- Köszönöm szépen.
- Mondjuk addig még úgy is beszélünk, de azt most elmondom, hogy legyen nálatok telefon, és vigyázzatok magatokra.
- Ez természetes, és még egyszer köszönöm. Jó pihenést. - mondtam vidáman.
- Köszönöm, nektek is- mondta és át is ment a szobájukba. Mikor beléptem az ajtón, Cam kérdőn nézett rám.
- Mit akartál anyumtól?
- Elkéreztetni estére.
- Mi? Minek? Hova megyünk este?
- Esti séta a parton.
- Ó, csak- mondta unottan- Azt hittem valami izgisebb dolog. Miért nem megyünk bulizni?
- Talán mert kiskorú vagy?
- Jó na, de akkor egy esti sétához minek kellett elkéreztetni?
- Hogy a szüleid tudják hol leszünk, nem mehetünk el csak szó nélkül.
- Jó ez igaz. De muszáj nekünk este a partra menni?
- Igen, meglátod jó lesz.
- El tudom képzelni, milyen jó lesz ketten a parton ücsörögni. Tiszta nyugdíjas program.
- Tudod, hogy én odavagyok mindenért ami unalmas.
- Ja, azt tudom. Tényleg milyen volt a múzeum?
- Nagyon jó, sajnálhatod, hogy nem jöttél.
- Biztos sok izgalmas dolgot kihagytam- mondta nevetve.
- Ha tudnád mi mindent- mondtam én is nevetve.
- Most öt óra- állapította meg, miután megnézte a telefonját- Addig aludni fogok, majd kelts fel vacsi előtt.
- Rendben, én addig befejezem a regényt. Jó pihenést- mondtam, de már nem kaptam választ. Viszonylag hamar kiolvastam a könyvet, mikor ránéztem az órára, láttam, hogy még egy óra van a vacsoráig, addig bekapcsoltam a laptopomat és böngészgettem rajta. Fél nyolckor Cam-et is fel akartam ébreszteni, hogy lassan ideje lesz felkelnie.
- Cam ébredj- nem reagált, ezért odamentem hozzá és megráztam kicsit.
- Mi az? Nem akarok felkelni, olyan jó itt. - mondta álmosan, nyöszörgős hangon.
- Nemsokára nyolc óra, kellene készülj.
- Csak még öt perc- mondta és a fejére húzta a takarót.
- Rendben, de nézni fogom, hogy öt perc legyen. - Nagy nehezen sikerült Cam-nek felkelnie, bementünk az anyjáék szobájába, akik épp akkor készültek, hogy lemenjenek. Együtt leindultunk, majd leérve a szálloda ebédlő részére, megvacsoráztunk. Felérve a szobába kiválasztottam, hogy mit veszek fel, (fekete rövidnadrág, türkiz zöld halálfejes pólóval, és egy fekete csizmát) majd bementem a fürdőszobába. Lezuhanyoztam, és átöltöztem. Szememet kicsit erősebben festettem ki, de szigorúan csak szemceruzával. Kilépve a fürdőből Cam furán nézett rám.
- Mi ez a sok fekete rajtad?
- Tudod, hogy szeretem a feketét, csak a meleg miatt kevés alkalmam van rá, hogy hordjam. És a pólóm zöld- mondtam vidáman.
- Igen és minden más fekete.
- Én ezt szeretem.
- És jól is áll, csak nekem sötét. De megyek én is elkészülők. – Míg Cam a fürdőszobába volt, addig kiegyenesítettem a hajamat. Ritkán szoktam, de most ki akartam. Időközben Cam is kijött a fürdőből. Egy bővebb fazonú kék ruha volt rajta, mell alatt egy övvel, hozzá egy szandál és haja kibontva volt.
- Ahhoz képest, hogy csak esti sétára megyünk eléggé kicsíptük magunkat- mondtam nevetve.
- Nekem épp elég volt mára a laza öltözetből, nem bírnék megint rövidnadrágban lenni, már hiányzott a ruha- mondta ő is nevetve.
- Na de induljunk, csak előbb szóljunk be a szüleidnek. – Bementünk még Cam szüleihez, utána pedig a part fele indultunk. A szikláknál már látszott, hogy vannak ott valakik. Én tudtam, hogy kik, de Cam még nem is sejtette.
- Bell, arra vannak emberek is, ne menjünk már arra, úgy látom többen vannak, nem akarok bajba kerülni.
- Nyugi, és gyere utánam- mondtam nyugodtan. Közben láttam, hogy a fiúk elkezdenek mozgolódni, valószínűleg észrevettek minket. Ahogy közeledtünk, már egyre jobban kezdett kirajzolódni az arcuk, és láttam, ahogy Cam kezd lefagyni és dörzsölgeti a szemét.
- Mond, hogy nem hallucinálok, és az ott tényleg a One Direction. De az lehetetlen. Te is látod, vagy csak képzelődök?
- Gyere és meglátod. - mondtam sokat sejtetve és megfogva a kezét már szinte vonszolnom kellett, mert a döbbenettől csak egy helyben állt. Végre odaértünk melléjük. A fiúk mind minket néztek, még nekem is kissé zavarba ejtő volt. És ott volt Zayn is. Mikor meglátott rám mosolygott, amit viszonoztam is.
- Sziasztok- köszönt elsőnek Zayn- Na fiúk akkor bemutatnám a lányokat. A koponyás pólót viselő lány Bell, akivel a múzeumban találkoztam, ő a `nemrajongó`, a másik lány kizárásos alapon pedig gondolom Cam, és ő a rajongó. –mondta nevetve.
- Sziasztok fiúk- köszöntem én is. Kissé zavarban voltam, de magam sem tudtam, hogy miért. – Cam szólalj már meg- néztem rá Camre, aki még mindig csak a fiúkat bámulta.
- Én ezt nem hiszem el. Komolyan ti vagytok? De hogy? És miért? Ááá ezt nem hiszem el.
- Igen mi vagyunk- mondta a szőke, Niall, de közben mindegyik fiú nevetett. - A hogyot és a miértet szerintem csak Zayn tudja, aki mondta, hogy lepjünk meg egy lányt, akinek a barátnőjével a múzeumba találkozott. Na mi már ott röhögtünk, hogy Zayn és a múzeum. Utána elmesélte, ahogy letámadta Bellt, azzal, hogy rajongónak nézte. Elmondhatjuk, hogy Zayn-nek volt a legfurább napja.
- De Bell, miért nem mondtad el? Hogy tudtad titokban tartani?
- Meglepetést akartam neked.
- Hát az sikerült. Köszönöm- mondta és a nyakamba ugrott.
- Zavarunk esetleg?- kérdezte Liam, rajta láttam a leginkább, hogy nincs oda ezért az esti találkozóért.
- Bocsi- kezdte Cam- csak még alig tudom elhinni, hogy találkoztam veletek, sőt beszélgetünk is.
- Üljünk le szerintem, ne ácsorogjunk már itt- dobta fel az ötletet Harry- itt a sziklák mögött legalább nem látszunk.
Leültünk körbe. Mellettem Zayn és Cam ült, Cam mellett pedig Niall. A fények gyéren világították meg a partot, de annyi fény elég is volt.
- Csinálhatok veletek egy közös képet? Ígérem nem teszem fel egy közösségi oldalra sem, csak mégis legyen meg nekem. –mondta Cam, de láttam rajta, hogy zavarban van.
- Persze- mondta Niall.
- Majd én megcsinálom- felálltam és elővetem a telefonomat, majd megcsináltam a képet. Nagyon jól sikerült. Láttam ahogy Cam csak úgy sugárzik a boldogságtól, és a fiúk is mind mosolyognak, kivéve Liam, ő valamivel komolyabb volt. Majd Cam-mel helyett cseréltünk, beálltam a fiúk közzé, Cam pedig megcsinálta a képet. Miután befejeztük ismét leültünk.
- Ne higgyétek, most azt, hogy egy őrült rajongó vagyok, vagyis na most pont az vagyok, vagyis úgy viselkedem- mondta zavartan. - Csak annyira szerettelek volna látni már titeket, és kissé belelkesedtem.
- Kissé?- nézett rá kérdőn Niall, aki ismét mellette ült, majd felnevetett- Na jó mondjuk már ezt megszoktuk. Inkább az a fura, hogy be is vallod. Általában akik elragadtatják magukat észre sem veszik. Meg mondjuk az se nagyon van, hogy rajongónkkal beszélgetünk, az meg pláne nem megszokott, hogy olyannal, aki nem is szereti a zenénket- mondta még mindig nevetve, de a többiek is jól szórakoztak.
- Tényleg ez így nem megszokott- mondta Louis, aki eddig még meg sem szólalt. – Lányok meséljetek magatokról. Még a korotokat sem tudjuk, sőt szinte semmit.
- Azért Zayn tud már pár dolgot- nézett Harry sejtelmesen Zaynre.
- Csak pár dolgot és csak Bellről, Camről nem igazán tudunk semmit. - mondta Zayn.
- Ezen változtatunk. Lányok mesélni. - mondta Niall nevetve.
- Hát mit is mondjak? Tampából jöttünk a szüleimmel nyaralni, és Bell-el, aki a legjobb barátnőm. Én 17 éves vagyok, Bell 19. Nekem még van két évem a suliból, Bell pedig egyetemre készül, de még ő sem tudja hova, vagy Angliába vagy a Stamfordra. Úgy nagyjából ennyi.
- Bell Angliában akarsz továbbtanulni?- kérdezte Louis
- Még nem tudom, az is lehet. Előbb megnézem az ottani egyetemeket és csak utána döntök.
- Mi? Mikor fogsz Angliába utazni? És én miért nem tudtam róla?- Kérdezte Cam kissé idegesen.
- Azért nem szóltam, mert meglepetés lett volna. Születésnapodra. A szüleim sikerült megbeszéljék a szüleiddel, hogy eljöhess velem és Sophie-val Angliába. És miután visszamentünk Tampába utána rá egy hétre indulnánk is.
- Úr Isten, ezt nem hiszem. Bell te vagy a legjobb. Ma már a második meglepetést szerzed nekem. Annyira köszönöm- mondta és szorosan megölelt. A fiúk kissé unottan nézték a kislányos kitörésünket. Majd azt láttam, ahogy Niall megöleli a mellette lévő Harryt.
- Jaj Harry én annyira szeretlek. Te vagy a legjobb barátom.
- Niall nekem is te vagy a legjobb barátom, köszönöm mindent amit értem tettél. –a fiúk nem röhögtek, komolyak maradtak, mi Cam-mel viszont elég szórakoztatónak találtuk a helyzetet. Louis és Liam is elkezdték ölelgetni egymást és hasonlókat mondtak, mint Harry és Niall. Mi közben Cam-mel már rég elengedtük egymást és figyeltük a fiúk műsorát, akik még mindig ölelgették a mellettük lévő társaikat.
- Hé fiúk ez nem ér, én mindegyikőtöket szeretem, engem mégse ölel meg senki. Egyedül érzem magam. –duzzogott Zayn. - Áh Bell- nézett rám- Ölelj meg- ahogy kimondta, meg is ölelt. Először furán néztem rá, de viszonoztam az ölelését.
- Most Cam maradt egyedül- jegyeztem meg, amikor a zavartan üldögélő barátnőmre pillantottam.
- Azért ezt nem hagyhatjuk, gyere te is ide hozzánk- mondta Zayn és őt is átölelte.
- Fiúk ti nem vagytok normálisak- mondtam nevetve, mikor mindenki elengedte a másikat. - De jó értelembe mondom, jó hogy ilyen dilisek vagytok.
- Tudjuk, hogy azok vagyok- vonta meg a vállát Harry- Hát ezek vagyunk mi.
- Őszintén megmondva kellemesen csalódtam bennetek. Ezt mondtam Zayn-nek is. Nem hittem, volna, hogy ilyen jó fejek vagytok. Hibáztam azzal, hogy előítéletes voltam, ezért szégyellem is magad.
- Ugyan Bell, az emberek tévednek, de örülünk, hogy legalább kellemesen csalódtál bennünk. –mondta Louis.
- Fiúk, kérhetnék valamit?- kezdte Cam
- Mond. - válaszolt Niall.
- Nem énekelnétek valamit?
- Miért is ne? A Kiss you jó lesz? Most hirtelen ez jutott az eszembe.
- Persze. - mondta vidáman Cam.
- Ezt én is ismerem- szóltam bele én is, mire mindenki furán nézett rám. – Említettem már, hogy egy fan a legjobb barátnőm? Az olyan számotokat, amihez klip is van, nagyjából ismerem.
- Mondtam én, a végén még kiderül, hogy Bell is rajongó, csak próbálja titkolni- mondta Zayn nevetve. - Na de kezdjük is. Bell szeretnéd kezdeni? Tudom én, hogy tudod a szöveget- incselkedett tovább velem Zayn.
- Jó na bevallom a refrént tudom, de csak azt.
- Tudtam én- mondta elégedett arccal Zayn, majd elkezdte énekelni az első sorokat. Még én is élveztem a zenét, és a refrént együtt énekeltem velük.
Miután befejeztük a Kiss you éneklését, elővettem a telefonom,hogy megnézzem mennyi az idő, közben Cam még tovább beszélgetett a fiúkkal.
-Cam most már lassan indulnunk kellene. - mondtam, és láttam, ahogy Cam arca kicsit elkomorodik,de egy erőltetett mosollyal próbálta leplezni azt.
- Renden van, ha mennetek kell akkor elkísérünk titeket a hotelig. - mondta Louis vidáman, és már fel is pattant magával húzva Cam-et is. Így ők már ketten el is indultak mi meg néztünk utánuk. – Nem jösztök? - kérdezte Louis.
Erre a fiúkkal felpattantunk, és elindultunk "haza". Az úton is sokat beszélgettünk a srácokkal, nagyon jó fejek, bár Liam nem sokszor szólalt meg. Amikor megérkeztünk a hotelhez, még álltunk pár percet a bejárat előtt, és tovább beszélgettünk.
- Köszönöm, hogy eljöttetek. - néztem a fiúkra. –És főleg neked Zayn, hogy elhoztad őket. - láttam a fiúk arcán a mosolyt, de főleg Zayn-en. Búcsúzásképp meg is öleltem őket, bár még magamat is megleptem a közvetlenségemmel (nem szoktam csak úgy ölelgetni fiúkat).
- Nagyon szívesen. Örülök, hogy segíthettem. - mondta Zayn egy nagy mosoly kíséretében.
- Örülök, hogy megismerhettelek személyesen is titeket. - mondta Cam, és ő is megölelte a fiúkat.
-Mi is örülünk, hogy megismerhettünk titeket. Remélem jól éreztétek magatokat, és még találkozunk. - mondta Harry, és ránk kacsintott. - Sziasztok. - mondta az 5 fiú egyszerre, és elmentek.
Cammel felsiettünk a szülei szobájába, köszöntünk nekik, aztán rohantunk a mi szobánkba, ahol Cam egyből a nyakamba ugrott és sikítozott egy sort. Nagyon örülök, hogy ennyire jó meglepetést tudtam neki szerezni. Miután teljesen kiörömködte magát, és leszállt rólam, felvettük a pizsieinket, és mentünk lefeküdni. Leoltottam a lámpát mikor már Cam az ágyban volt, és én is bebújtam a pihe-puha ágyamba. Így visszagondolva a mai napra egész hihetetlen, hogy éppen én találkozom Zayn Malikkal egy múzeumban. És ő pedig szervez nekem egy találkozót a banda többi tagjával, azért, hogy Camnek meglepetést szerezzek. Ez olyan hihetetlen. Ilyen gondolatokkal a fejemben aludtam el.

IV. A találkozás

Reggel hétkor felcsendült a telefonomból az ismerős dallam, ami azt jelentette fel kell kelnem. Ezúttal elővigyázatosabb voltam, és a párnám alá tettem a telefont, így már a rezgését meghallottam. Cam szerencsére nem ébredt fel. A lehető leghalkabban előkerestem a futóruhámat (rövidnadrág, póló, sportcipő) és bementem a fürdőszobába átöltözni. Közben még gyorsan fogat mostam, copfba kötöttem a hajam, utána pedig kiléptem a fürdőszobából. Felkaptam az iPodomat és ki is mentem a szobából. A szálloda elég csendes volt, csak pár ember mászkált az előtérben. A reggeli futásomat itt sem hanyagolhattam el, ha tegnap már ki kellett hagynom, a mait semmi kép sem hagyhattam ki. Annak ellenére, hogy nem vagyok kifejezetten sportos alkat, nagyon szeretek szaladni, megnyugtat és ellazít. A parton nem voltak túl sokan, pár embert láttam még szaladni hozzám hasonlóan. Láttam azokat a srácokat is, akik tegnap röplabdáztak, a szőkét és a barnát. Ők a másik irányból jöttek, így egész közelről meg tudtam őket nézni. Közelről még jobban néztek ki. Ők is rám néztek, és kb ennyi volt az egész. Mire visszaértem a szobába addigra Cam már fel is volt öltözve, az ő stílusához híven egy szoknya és egy ujjatlan felső volt rajta.

- Végre, csak hogy itt vagy.

- Csak futni voltam, általában egy órát szoktam, mint most is, van valami baj?- néztem rá kérdőn, mert feszültnek látszott.

- Úgy is mondhatjuk. Tudod mit felejtettünk el, a mi kiruccanós tervünkkel kapcsolatban?- kérdezte és meg sem várta, hogy szólhassak folytatta is- Anyáékkal egyeztetni, akik mára teljesen más programot szerveztek.

- Figyelj- kezdtem némi gondolkodás után- azt beleszámítottuk, hogy lesznek olyan programok, amikor te a szüleiddel fogsz lenni, én meg addig megnézhetem a múzeumot, ahova te úgyse jöttél volna. Legyen az, hogy te elmész a szüleiddel, én pedig elmegyek a belvárosba.

- De te biztos nem jössz most velünk? Állatkertbe megyünk. Nagyon nagy látványosság és egész napos program. Mondjuk szívesebben mentem volna a belvárosba, ahol mindenfele mászkálhattunk volna, mert tegnap koncertezett a One Direction és még legalább három napig maradnak.

- Öhm, és szerinted találkoztál volna velük? Most komolyan mennyi az esélye, hogy egy ekkora városba, ami hemzseg a turistáktól összetalálkozol valamelyik fiúval? Szerintem semmi.

- Jó lehet igazad van, de legalább meg lett volna rá az esély. De ne hagyj már egyedül, gyere már velünk, kérlek.

- Mit szeretnél jobban, most velem az állatkertben és később velem a múzeumban, vagy most a szüleiddel és nem kell jönnöd múzeumba.

- Most hogy így mondod, inkább állatkertbe megyek- mondta és mindketten elkezdtünk röhögni.

- Nem azért Cam, de utána olvastál te ennek az állatkertnek? Mert nem ez lesz a megfelelő öltözet.

- Akkor?

- Mi lenne ha rövidnadrágot vennél fel sportcipővel?

- Uh, tényleg, még jó, hogy azokat is bedobtam a bőröndömbe. Amúgy Bell nem jössz velünk? Ez is a belvárosban lesz, ennyit megtudtam.

- Menjetek csak nyugodtan, nekem még le kell zuhanyoznom, át kell öltöznöm, megyek busszal.

- Biztos? Nem ismersz itt senkit.

- Elboldogulok ne aggódj.

- Lányok indulhatunk? – nyitott be Cam anyukája a szobába.

- Azonnal, csak gyorsan átöltözök.- mondta és be is ment a fürdőben átöltözni.

- És te Bell, így jössz?- nézett rám kérdőn.

- Nem, én ezt most kihagyom, és inkább megnézem a múzeumot, sok jót írtak róla.

- A szüleid ránk bíztak, nem szeretném, hogy egyedül mászkálj itt.

- Ne tessék aggódni, úgy is hozzá kell szoknom, mert az egyetemen is egyedül leszek, legalább belerázódok.

- Őszintén Bell, nem szívesen hagylak egyedül, de akkor legyen. Ha bármi van hívj nyugodtan.

- Persze, de csak pár órára leszek egyedül, minden rendben lesz.

- Rendben. Cam gyere már, mit csinálsz olyan sokáig bent.

- Itt vagyok - mondta, miközben kilépett a fürdőből. Fura volt rövidnadrágban, és sportcipőben látni, de ez is nagyon jól állt neki.

- Mrs. Matthews megkérhetem, hogy majd csináljon Cam-ről képet, ritkán lehet így látni- mondtam mosolyogva

- Jaj, ne már Bell, tudod, hogy nem szeretek így öltözni, ez nem az én stílusom.

- Meg fogom örökíteni, efelől nyugodt lehetsz. - mondta Cam anyukája szintén mosolyogva.

- Remek összeesküdtetek ellenem- próbálta komolyan mondani, de ő is elmosolyodott, majd mindhárman nevetni kezdtünk. A jókedvünkből Cam apja zökkentet aki, aki szólt, hogy ideje lenne indulni.

- Jó szórakozást. Viszlát és szia Cam, ha nagyon unatkoznál írj üzenetet.

- Valószínű percenként fogok- mondta és vetett rám egy olyan „ne hagyj egyedül” pillantást.

- Nem fog az olyan rossz lenni, majd meglátod- mondta Cam apukája- Bell te nem jössz?

- Nem, de ne aggódj ő el lesz- válaszolta férjének Mrs. Matthews, és mindhárman kiléptek az ajtón. Én elmentem lezuhanyozni, majd törölközőben kimentem a szobába, hogy keressek valamit, amit felvehetnék. Végül egy farmer rövidnadrágra, egy ujjatlan felsőre és egy kék kockás ingre esett a választásom. Az inget szokás szerint csak lazán hagytam, nem gomboltam be. Még felvettem egy szandált, megfésülködtem, (a hajamat most kiengedve hagytam), kifestettem a szemem (a szemceruza kötelező), a táskámban beledobtam az iPodom, eltettem még a telefonom és kimentem az ajtón. Miközben kifele mentem a szállodából, bekapcsoltam a GPS-t a telefonomon, azért mégsem akartam eltévedni. Hamar megtaláltam a buszmegállót a telefonom segítségével. Vettem jegyet, majd felmentem a buszra. Szerencsére volt ülőhelyem, így nem kellett végigálljam az utat. Olyan sok látnivaló nem volt, minkét oldalt víz terült el. Az alatt a harminc perc

alatt, míg megérkezett a busz, zenét hallgattam. A megállótól, csak pár percre volt a múzeum. Nem mondhatnám, hogy hatalmas volt, de kicsi sem. Vettem egy belépőjegyet és bementem az épületbe. Hát a belseje gyönyörű volt. Vagyis számomra mindenképp. Elkezdtem végig járni a sorokat: voltak ott egészen régi leletek, dokumentumok, régi festmények, egyszóval minden, ami a történelmére utal. Mindent részletesen megnéztem. Nem igazán láttam sok embert, pár középkorú turistán és egy fiatal srácon kívül, aki napszemüveget és baseball sapkát viselt. Fura volt, mert nem igazán tűnt úgy, mint akit érdekelnek a régiséget, inkább csak céltalanul mászkált, meg-meg állva időnként. Pont elmentem vele szemben, amikor ránéztem. Ismerősnek tűnt, és abban a pillanatban leesett, hogy kicsoda.

-Öhm szia, bocsi hogy megszólítlak, de nem Zayn Malik vagy? –néztem rá kérdőn, mire ő rémülten rám nézett.

- ÖÖÖ de, de kérlek szépen ne sikíts, nem akarok feltűnést, adok autogramot, csinálok képet, bármit, csak ne csinálj kérlek feltűnést- kérlelt elég erősen.

- Nem állt szándékomban semmi ilyesmi. Lehet, hogy most ki foglak ábrándítani, de nem egy rajongóddal találkoztál össze.

- Upsz, bocsi, csak hogy megszólítottál, azt hittem, hogy… mindegy- mondta zavartan- De akkor honnan ismertél fel, akik nem rajongók, azok általában nem is tudnak rólunk semmit.

- Legjobb barátnőm nagyon rajong értetek, és azt hiszem most nagyon dühös fog lenni mindenkire, amiért nem találkozott legalább veled. Tudta, hogy most itt koncerteztek és annyira remélte, hogy láthat legalább titeket, ha már a koncertre nem tudott elmenni. És ez vicces, mert épp én mondta, neki, hogy semmi esély arra, hogy találkozni fogtok. Úgy látszik nem lett igazam. De mit csinálsz egyedül, egy múzeumban?

- Elindultunk várost nézni külön, hogy ne legyünk annyira feltűnőek, de egy csapat lány észrevett, akik valószínűleg a szállodánktól követettek, ezért gyorsan taxiba ültem, és mondtam a taxisnak, hogy egy kevésbé zsúfolt helyre vigyen. Ez lenne a múzeum.

- Hát ez is egy ok a múzeumba járásra- mondtam nevetve- amúgy komolyan, ennyire fanatikusak a rajongóid.

- Igen, és még egyszer bocsánatot kérek, hogy úgy letámadtalak.

- Semmi gond, nem irigyellek. Szerintem kezdjünk el nézelődni, mielőtt megszólít a biztonsági őr.

- Rendben. Amúgy Zayn Malik, tudom, hogy tudod, de mégis csak így a természetes- mondta és felém nyújtotta a kezét.

- Isabell Lawson, de ha lehet szólíts Bell-nek- ráztam vele kezet.

- Te idevalósi vagy? Vagy turista?

- Tampából jöttünk ide két hétre nyaralni, barátnőmmel Cam-mel és a szüleivel, csak ők elmentek állatkertbe, én meg addig eljöttem múzeumba, mert Cam-et nem tudtam volna elráncigálni ide.

- Azt nem csodálom, baromira unalmas ez a hely. Most komolyan, ez téged érdekel?

- Hát igen, mivel történelem szakra készülők ősztől, és odavagyok a történelemért.

- Úgy érthető. És hova mész egyetemre.

- Még nem döntöttem el. Vagy a Stamfordra, vagy az Oxfordra vagy a Cambridge-re.

- Angliába készülsz?

- Még az is lehet.

- De az elég messze van Floridától, mit szolnak a szüleid.

- Őket nem igazán foglalkoztatja, de nem akarlak ilyennel untatni. Amúgy őszintén bevallva, nem ilyennek képzeltelek.

- Hanem?

- Azt hittem, hogy beképzelt vagy, a többiekkel együtt, de szerencsére tévedtem.

- Ez a rossz, hogy az emberek nem ismernek és mindenféle sztereotípiákat állítanak fel rólunk.

- Mondtam már, hogy nem irigyellek titeket?- kérdeztem nevetve.

- Aha, pont az előbb- mondta ő is nevetve. –Halkabbra kellene vegyük, a biztonsági őr, már nagyon néz minket.

- Nem ártana. A barátnőd nem jött veled, hogy is hívják, Perrie?

- Igen, Perrie, de te biztos nem vagy rajongó? Sokat tudsz te rólunk. Amúgy nem jött velünk, ő is turnézik.

- Jah tényleg, ő a Little Mix tagja. A barátnőm által, mint már mondtam, nagyon sok mindent tudok rólatok, és azt hiszem egy pár számotokat is megtanultam már. - mondtam megint nevetve.

- A barátnőd, egy igazi fan lehet, és hogy tudsz vele megférni, hogy bírod elviselni, azt a sok borzalmas zenét tőlünk?

- Magam sem tudom, de még élek- már mindketten annyira nevettünk, hogy a biztonsági őr elkezdett nagyon mozgolódni. – Az hiszem jobb lesz ha megyünk, vagyis megyek, mert gondolom neked dolgod van.

- Lehet ideje lenne indulni, mert mindjárt kiraknak bennünket.

- Nem kaphatnék tőled egy autogramot előtte és egy képet?

- Na most lebuktál, valld be, hogy odavagy a zenénkért, és mi vagyunk a kedvenceid.

- Igen, látod, most lebuktam. Csak Cam-nek lenne, és én nem lennék a képen.

- Ha már képet akarsz, neked is rajtad kell lenned, különben még a végén nem hiszi el, hogy találkoztál velem.

- Jó nem bánom, de itt nem lehet fényképezni, ha kimegyünk, akkor meg a fanatikus rajongóid még felismernek.

- De itt sem maradhatunk. Tudod mit, hívok egy taxit, és jössz velem.

- Mi? Lehet annyira nem fontos az a kép, elég egy aláírás.

- Na mi van, csak nem beijedtél, hogy egy sztárral ülhetsz egy autóba.

- Nem, csak tudod Cam minden álma az volt, hogy találkozzon veletek, nekem meg nem, és most önzőnek érzem magam.

- Jó megértem. Tudod mit? Megadok egy címet és holnap gyertek oda, szerezz meglepetést a barátnődnek.

- Ez most komoly? Közi Zayn ez tényleg nagyon rendes tőled. De miért kivételezel velünk?

- Tetszik az, hogy nem kezelsz sztárnak, hanem csak egy átlag embernek, és elég ritkán találkozok ilyen személyekkel.

- Attól, hogy valaki híres még ugyan olyan hétköznapi ember, és ezt te most be is bizonyítottad.

- Örülök, hogy így látod, hol is száltatok meg?

- Miami Beach-en. Miért?

- Az remek, akkor ma este 10-kor gyertek ki a parthoz.

- Nem úgy volt, hogy holnap találkozunk?

- De legyen inkább ma.

- Köszi szépen még egyszer, de én azt hiszem megyek- ránéztem az órára, és láttam, hogy már vagy két órát töltöttem el a múzeumban, igaz abból egy órát nézelődtem, de Zayn-nel is sokat beszélgettünk. – Eltelt az idő, és még vissza is kell menjek a szállodába.

- Oké, én is indulok. Előbb hívok egy taxit, azt még megvárom szerintem és utána megyek.

- Rendben, szia, és örülök, hogy megismertelek.

- Szia Bell, én is örülök, hogy megismertelek, és este találkozunk. Gyertek oda a sziklákhoz, nem akarunk nagy feltűnést. Tudod merre van?

- Igen, ma elszaladtam mellette. Nem lényeg- mondtam, mikor láttam a kérdő tekintettét. Akkor ott este. Szia.

- Szia.

Kilépve a múzeum ajtaján a biztonsági őr, elég csúnyán nézett, rám, amit nem csodálok, mert sokat nevettünk. Nem hittem volna, hogy ilyen jó fej lehet, és Cam meglepetése szuper lesz. Csak tudjam addig titokban tartani előtte. Elmentem a buszmegállóba és vártam a buszt. Valamiért nagyon vártam az estét, de magam sem tudom, hogy miért. Steven volt az egyetlen fiú, akivel ilyen jól el tudtam beszélgetni, még az exeimmel sem tudtam ennyire felszabadulni. Biztos a többiek is jó fejek lesznek, várom, hogy megismerjem őket is. Fura, még gondolatban is, hogy várom a One Direction-nel való találkozást. De ők is emberek, és nem egy híres fiúbandaként kell rájuk tekinteni, mert ők is csak fiatal srácok, akik szerintem időnkét vágynak arra, hogy ne sztárnak kezeljék őket, hanem csak egyszerű fiataloknak. Mondjuk ebbe eddig bele sem gondoltam, és én is csak a sztárokat láttam bennünk. Már csak azt vettem észre, ahogy az emberek felszállnak a buszra. Gyorsan én is felültem és egész végig zenét hallgatva bámultam kifele az ablakon.

III. Az utazás

Nem aludtam túl mélyen, így mikor megszólalt a Tears Don't Fall kezdeti halk dallama kezdtem ébredezni, nem úgy, mint Cam, aki a “Let ‘s go”-ra rémülten nyitotta ki a szemét, és mikor el akarta érni a telefonomat az éjjeli szekrényen, hogy kikapcsolja az álmos mozdulataival leverte onnan, a sajátjával együtt. Közben az ő telefonján megszólalt a Don't let the music end, így hallgathattuk, ahogy a Radio Killer próbálja túlüvölteni Matt-tet, nem túl nagy sikerrel, közben mi meg négykézláb az ágy alól próbáltuk előkotorászni a telefonjainkat. És sikerült. Hát nem épp ilyen ébresztőre számítottam.

- Cam ez a szám egy borzalom volt- mondtam, miután végre csend lett a szobába.

- Mondod ez te, akinek hörögnek a telefonjából már reggel korán.

- Ki kell ábrándítsalak, ez még messze volt a hörgéstől, de olyat is mutathatok ha gondolod- és már kezdtem is nyomkodni a telefonomat.

- Meg ne próbáld, különben berakom Justin Biebert- tudta, hogy ezzel meg tud rémiszteni.

- Oké, meggyőztél, épp elég kínzás volt a rock és az electro keveredése, többet nem viselek el.

- Hé ne bántsd Justint.

- Jó, hagyjuk a zene témát, mert úgyse fogunk tudni megegyezni soha zeneileg, inkább készülődjünk, mert mindjárt indulunk.

- Oké, igazad van- tápászkodott fel Cam a földről, mert a telefon kiszedése után, mindketten ott maradtunk- megyek és lezuhanyozok, sietek- mondta és bement a fürdőszobába. Hamar végzett, utána én következtem. Gyorsan lezuhanyoztam, majd felvettem a kikészített farmerszoknyámat (Cam beszélt rá, hogy hozzak magammal szoknyát is), hozzá egy lenge vékony pántú fehér felsőt, bekötöttem a hajamat, sminknek csak szemceruzát használtam, (az elengedhetetlen) és kiléptem a fürdőből.

- Mi lenne, ha sűrűbben hordanál szoknyát, ruhát? Nagyon jól áll neked. - kezdte Cam, ahogy kiléptem az ajtón.

- Köszi, de tudod, hogy nem szeretem őket annyira, bár most hogy így mondod, tényleg egész jó- mondtam, miközben megnéztem magam a tükörben. –De te sem panaszkodhatsz, szuper ez a ruha- egy narancssárga ujjatlan ruhát viselt, haja kieresztve omolt a vállára, remekül nézett ki.

- Kivételesen vegyél most fel egy magassarkút- kérlelt boci szemekkel.

- De nincs is nálam, csak amit most vettem.

- Arra gondoltam, az remekül fog illeni a fehér felsőhöz.

- Hát, nem is tudom, oké legyen, de nehogy azt hidd, hogy ez rendszeressé válik majd, most is csak azért, mert végig kocsikázni fogunk.

- Lányok gyertek le reggelezni, mert mindjárt indulunk. - kiáltott lentről Cam anyukája. Gyorsan felvettük még a cipőnket, (Cam egy barna telitalpú szandált, én pedig a fehér magassarkúmat) belenéztünk a tükörbe és megállapítottuk, hogy készen állunk az induláshoz. Felvettem a táskámat, a laptopomat és segítettem lecipelni a lépcsőn Cam bőröndjét, ami nem csak nagy volt, de nagyon nehéz is.

- És még az enyém nehéz- mondtam miután leértem a lépcsőn- akkor a tied milyen?

- Jó na, lehet kissé túlpakoltam cipőileg – mondta mosolyogva, kerülve a szemkontaktust.

- Kissé? Mégis hány pár cipőt hoztál?

- Csak hatot.

- Csak hatot?- kérdeztem vissza- És gondolod mindegyikre szükséged lesz?

- Miért ne?- vonta meg a vállát- Mindegyik más stílusú.

- Jó oké, rád annyira jellemző a cipőmánia, mint rám a könyvmánia - mondtam majd mindketten elnevettük magunkat

- Lányok miért nem szóltatok, hogy hozzam le a bőröndöt- kérdezte Cam apukája.

- Nem gond apa, elbírtuk mi is- mondta Cam, majd egy reggeli puszit nyomott az arcára, utána a konyhába lépve az anyukáját is puszival köszöntötte.

- Jó reggelt Mr. és Mrs. Matthews. - köszöntem udvariasan.

- Neked is jó reggelt Bell (legalább ők a becenevem szólítanak)- köszöntek szinte egyszerre. A gyors reggeli után még bepakolták a bőröndöket az autóba (az enyém ott maradt tegnapról, csak a laptopomat szedtem ki belőle) és el is indultunk. Az út viszonylag csendesen telt. Cam szülei hallgatták a rádiót, közben beszélgettek, mi hátul pedig az ablaknak dőlve hallgattunk zenét az iPodunkból. Már most fáradtak voltunk, de mivel nem akartuk már az első napunkat a szobánkba tölteni, inkább az úton pihentünk. A több mint négy órás út alatt, nyugodtan tudtunk aludni, így mikor legközelebb kinyitottam a szemem, már egy parkolóban találtam magam. Felkeltettem Cam-et is, majd nagyokat ásítva kikászálódtunk az autóból. Cam apukája kivette a bőröndöket a csomagtartóból, és mondta, hogy mi várjunk ott, amíg bejelentkeznek. Körbenéztünk, majd megállapítottuk, hogy kívülről mennyire szép. Egy négy csillagos szállodában szálltunk meg, ami közel van a parthoz is. Olyan öt perc múlva megjelentek Cam szülei, és egy hordár, aki segített bevinni a csomagjainkat (egyedül nehezen boldogultunk volna velük). A szobánk a harmadikon volt, így lifteztünk. Cam és én egy szobába leszünk, Cam szülei pedig a mellettünk levő szobában. Mikor beléptünk az ajtón, egy tágas szoba tárult a szemünk elé. Két külön ágy volt benne, egy asztal székekkel, éjjeli szekrény minkét ágy oldalán, két szekrény és egy nagy fürdőszoba.

Gyorsan kipakoltunk a bőröndünkből (ami idő közben a szobánkba került), mindent gondosan összehajtogatva szekrényeinkbe tettünk és kikészítettük a fürdőruháinkat. Én utálok fürdőruhában lenni, igaz fura mondat ez egy olyan lánytól, aki szinte víz mellett nőt fel, de akkor is utálom. Én a fürdőszobában öltöztem át, Cam pedig a szobában. Még felvettem egy rövidnadrágot, meg visszavettem a fehér felsőmet, felvettem a strandpapucsomba és kiléptem a fürdőből.

- Na kész vagy?

- Aha- mondta, miközben még belenézett egyszer a tükörben. Cam-en egy színes, bő, ujjatlan miniruha volt. Bepakoltunk a strandtáskáinkba törölközőt, könyvet, magazint (könyvet csak én), iPodot (mert zene mindig kell) és kiléptünk az ajtón. Bementünk Cam szüleinek a szobájába, hogy közöljük velünk indulunk a partra. Persze ebbe nem egyeztek bele, hogy egyedül menjünk, ezért meg kellett várjuk őket, míg elkészülnek. Visszamentünk a szobába és míg vártunk, bekapcsoltuk a laptopunkat. Olyan fél óra várakozás után, Cam szülei beléptek az ajtón, körbenéztek, megállapították, hogy ugyan olyan, mint az ő szobájuk, utána pedig mind a négyen elindultunk a part felé. Nem igazán voltunk jártasok arra, de a recepciós nagyon kedvesen elmagyarázta, hogy merre kell menjünk. Igaz mondtuk, hogy a telefon GPS alkalmazásán is meg tudjuk nézni, de a szülők jobban bíznak az eligazításban. Tíz perc séta után oda is

értünk. A parton rengeteg ember volt, akárcsak a vízben. Szereztünk üres nyugágyakat, majd azokra ráfeküdve napoztunk. Nem mintha szükségünk lett volna napozásra, de jó volt csak úgy pihenni. Cam-mel bekapcsoltuk a zenelejátszónkat, de a fülhallgatónak csak az egyik felét dugtuk be a fülünkbe, hogy közben tudjunk beszélgetni is. Elkezdtük figyelni az embereket, főleg a strandröplabdázó fiatalokat, és megbeszéltük, hogy a fiúk közül, ki mennyire helyes. Cam kiszúrt magának egy szőke, átlag magas srácot és őt kezdte el figyelni. Én egy barna hajú, barna szemű srácot szemeltem ki, akinek hosszú haja egy pánttal volt hátrafogva, mint a focistáknak (wáo). Hát igen, mi elvoltunk így egész estig. Mindig nézegettünk valakiket, akikről el tudtuk mondani a véleményünket. A mai nap ilyen lazán telt. Hét fele visszaindultunk a szállodánkban, hogy nyolcra tudjunk lemenni vacsorázni. Visszaérve a szobánkba megállapítottuk, hogy már az első nap, így semmittevéssel is nagyszerű volt, alig vártuk a holnapit, amikor is felfedező útra megyünk, és megnézzük a közelben levő látnivalókat. Már minden el volt tervezve, de azért még leellenőriztük a laptopba az útvonalat, amit persze a telefonba is átmentettünk, nehogy eltévedjünk. Zuhanyzás után befeküdtünk az ágyba, és még legalább éjfélig beszélgettünk minden féléről, de leginkább a parton játszó fiúkról.