Reggel,
amikor megszólalt az ébresztőm, egyszerűen kinyomtam, és tovább aludtam. Nem
bírtam felkelni. Igaz, hogy a futást csak rendkívüli esetekben hanyagoltam el,
de most képtelen lettem volna felkelni. Később mocorgást észleltem magam
mellett. Cam volt az, már el is felejtettem, hogy velem aludt az éjjel.
- Bell,
te hogy-hogy itt? Vagy már visszajöttél a futásból? Egyébként hány óra? –tette
fel Cam álmosan a kérdéseket.
-
Nem mentem, nem bírtam felkelni. Fél tíz van amúgy. Nehezen tudtam elaludni,
így nem is bírtam hétkor felkelni. És… - kezdtem szemlesütve –írtam még egy
üzenetet Zayn-nek.
-
Mi? Mégis minek? Nem volt elég a tegnapi nap? Tudod, hogy én megértelek, de…
-
De csak annyit írtam, hogy sajnálom. –fojtottam Cam-be a szót- Ő pedig annyit
írt rá, hogy szintén sajnálja, és hogy bárcsak hamarabb találkoztunk volna.
-
Bell, én is annyira sajnálom. – ölelt át barátnőm.
-
Mindegy, nem számít. Csak egy pasi. Egy átlagos pasi, jó humorral, igéző barna
szemekkel, megnyerő stílussal. – mondtam álmodozva.
-
Jó-jó elég volt. Ismerem Zay, de te viszont belezúgtál.
-
Nem, dehogy, csak kedvelem, de úgyis elérhetetlen.
-
Várj, Bell, mit mondtál az előbb hány óra?
-
Fél 10. Miért?
-
Úr Isten! tízkor itt lesz Niall, én meg még pizsiben ülök, és még anyáéktól sem
kéreztem el. Áh ez nem igaz.
-
Cam, először is nyugodj meg. Átmegyek a szüleidhez, és beszélek velük, te pedig
addig írj egy üzenetet Niall-nek, hogy késel egy kicsit, és, hogy én is megyek
veletek egy darabig. Amúgy inkább megmondom, hogy kivel megyünk, nehogy
valami baj legyen.
-
Te tudod, ha így is el tudod intézni, akkor rendben. De mi van, ha nem engednek
el?
-
Ne aggódj elintézem. – mosolyodtam el, és már az ajtó irányába is mentem.
Közben rájöttem, hogy még mindig pizsamában vagyok, ami egy pólóból és egy
rövidnadrágból állt, de a szomszéd szobáig megfelelő. Bekopogtam, majd mikor
mondták, hogy tessék, benyitottam.
-
Jó reggelt Mr. és Mrs. Matthews. – nyitottam be tettettet vidámsággal.
-
Neked is jó reggelt Bell! – viszonozták köszönésemet mosolyogva.
-
Jövünk azonnal reggelizni, most akartunk indulni. – kezdte Mrs. Matthews.
-
Öhm, nem azért jöttem. Azt szerettem volna kérdezni, hogy eltetszenének minket
engedni ma fél 11-től egy kicsit a városba, mondjuk úgy délutánig?
-
Először is kérlek szépen Bell, tegezz minket, mert már te is elég érett vagy
ahhoz, és túl régóta is ismerjük egymást. Másodszor pedig, hova mennétek ketten
egész napra?
-
Huh, hát megpróbálom tegezni önö… , vagyis titeket, de nehezen fog menni, ezért
ne haragudjan…, haragudjatok. Hát ezt tényleg nehéz lesz megszoknom. Tehát
Sarah - mondtam ki nagy nehezen, de legszívesebben, most is Mrs. Matthews-nak szólítottam volna – a One Direction-ös fiúkkal mennénk el. Mutatnánk nekik pár
olyan helyet, ahol nem találnak rá a rajongók, mivel én lementettem egy jó pár
számomra érdekes helyszínt, ami másnak unalmas lenne. - mondtam gyorsan, mielőtt még
azt kérdezte volna, hogy mégis honnan ismernénk mi a várost.
-
Nem is tudom. Dan mit szólsz hozzá? – fordult férjéhez.
-
Megbízhatóak ezek a fiúk? Kicsit sokan vannak, nem? Előbb megnézném őket
magamnak, és utána eldöntöm. – szólalt meg az aggódó apa komoly hangnemben, mire én elég
furcsán néztem, azután elröhögte magát. – Csak vicceltem, persze, hogy
mehettek. Benned megbízunk, és tudjuk, hogy nem csinálnál semmi ostobaságot. De
azért mégis csak megnézném majd ezeket a srácokat. – Mondta Mr. Matthews, aki
mindig engedékenyebb volt lányával. – Reggelizni még lejösztök?
-
Nem tudom, lehet leszaladunk, mert én még el sem készültem, remélem Cam igen.
Akkor én mennék is. Viszlát. – azért sziasztokot furcsa lett volna még
köszönnöm. Elég lesz megszoknom még ezt a tegezést.
Visszamentem
a szobába, ahol Cam ült az ágyon egy szál törölközőben.
-
Hát te?
-
Nem tudok mit felvenni. – mondta tanácstalanul.
-
Cam nem kell kiöltözz. Csak valami egyszerűt. Ne lássa rajtad, hogy miatta
kicsípted magad. Várj, most én keresek neked valamit. – a szekrényéhez
mentem, és kidobtam az ágyára, egy bézs színű szoknyát, amit derékig kell felhúzni, hozzá pedig egy virágos rövid ujjút, aminek a hátán van egy masnis kivágás. – Na megfelel?
- Nem
azt mondtad, hogy ne csípjem ki magam? Ahhoz képest, ez eléggé csinos darab.
-
Inkább egyszerű és divatos, a szoknya pedig térdig ér, azért választottam ezt.
Jah és vedd még fel hozzá, a fehér kalapodat is.
-
Rendben, megyek is, de addig te is készülj el.
-
Oké. – Cam bement a fürdőszobába, én addig pedig kikerestem egy rövidnadrágot, hozzá pedig egy bővebb szabású kék rövid ujjút, amin egy Hope feliratállt. Cam hamar elkészült, mikor kilépett a fürdőből, úgy nézett ki, mint egy
igazi nő. A térdig érő bővebb szabású szoknya nagyon elegánsan állt rajta,
mégis a felső kacérrá tette, a kalap pedig egy tökéletes megkoronázása volt az
egésznek.
-
Nem is tudom, kicsit furának érzem, olyan asszonyosnak.
-
Ne aggódj, nem az. Úgy nézel ki, mint aki egy divat magazinból lépett elő. Nézd
meg magad teljesen a tükörben.
-
Ez tényleg nem olyan rossz. Hm tetszik. – mondta hosszas bámulás után.
– Magamtól tuti fel nem veszek ilyet. Ezt a szoknyát is anya vette nekem
utazásra, persze nekem nem tetszett, de nem volt rossz döntés.
-
Megyek zuhanyozni, mert már tíz elmúlt. – léptem a fürdőszobába, az előre
kikészített ruhákkal.
Gyorsan
lezuhanyoztam, fogat mostam, felöltöztem, és kiléptem az ajtón.
-Te
így jössz? –nézett rám kérdőn Cam.
-
Persze. Én nem fogok kiöltözni. – felvettem még, egy bézs csipkés lyukacsos
csizmát, és Cam-re néztem. – Jössz már?
-
Igen, csak izgulok.
-
Nem kell, minden rendben lesz- nyugtatgattam. –Szüleid szerintem az étkezdében
vannak, menjünk mi is oda, és együnk pár falatot indulás előtt.
- Nincs
étvágyam, de legyen. - egyezett bele. Felvettem még a táskámat, majd miután Cam
is kilépett az ajtón, bezártam magunk után, és a lifthez mentünk. Leérve
váltottunk még pár szót Sarah-val és Dannel.
-
Akkor sziasztok, vigyázzatok magatokra! Vacsoráig érjetek vissza, és bármi
van, hívjatok. –aggodalmaskodott Sarah.
-
Rendben anya, úgy lesz, sziasztok. - köszönt ő is, majd megpuszilta szüleit.
-
Sziasztok! – mondtam ki nagy nehezen, Cam meg furcsán rám nézett.
-
Sziasztok? A szüleimnek?
-
Aha, reggel mondták, hogy tegezzem, őket. Nem túl könnyű feladat.
-
Téged nagyon szeretnek, olyan vagy nekik, mintha a lányuk lennél, nekem meg a
nővérem.
-
Ez igazán jól esik. Nézd csak, ott áll a taxi. – mondtam, mikor kiléptünk az
ajtón, és sétáltunk pár métert. Kinyílt az ajtó, és láttam Niallt kitekinteni az autóból. – Bocsi, hogy én is jövök, csak másképp nem
engedték volna el Cam-et. - mondtam a szőke hajúnak.
- Ne
butáskodj már Bell, egyáltalán nem gond, hogy te is jössz, de szálljatok már
be. Amúgy jó is, hogy itt vagy, mert valaki szeretne veled beszélni. – hirtelen
megdobbant a szívem, mert azt hittem Zayn az, de mikor beültem az autóban,
láttam, hogy Liam van az anyósülésen.
-
Na szuper! - jegyeztem meg félhangosan- Még miket nem mondtál nekem tegnap?
-
Megint veszekedni akarsz? Mert akkor itt vagyok, felőlem folytathatjuk a
tegnapit. – mondta Cam is.
-
Jaj, nyugi már lányok! Nem veszekedni akarok, hanem bocsánatot kérni a tegnapi
miatt, de inkább Bellel beszélném meg a dolgokat négyszemközt. – felelt Liam,
akin úgy láttam, hogy zavarban van kicsit.
-
Merjelek vele kettesben hagyni? –kérdezte Cam tőlem, miközben fejével Liam fele
bökött.
-
Persze, nem lesz semmi baj, csak beszélgetni fogunk. Amúgy nem kellene már
indulni?
Niall megmondta a helyet, ahova menni akartak, ami a Miami
Museum of Science & Space Transit Planetarium
volt (jövő technikája múzeum),
minket pedig kitettek a történelmi múzeumnál, ahol először találkoztam Zayn-nel.
Az egész út csendben és feszülten telt. Cam és én, még mindig haragudtunk
Liamra, Niall pedig látta, hogy nem túl rózsás a hangulat, ezért inkább ő is
csendben maradt, ami tőle nem egészen megszokott. Feszültnek tűnt ő is valamiért.
Liam-mel
bementünk a múzeumba, ami most is egészen kihalt volt. Egy ideig csak szótlanul
haladtunk egymás mellett, én nézegettem a tárgyakat, ő pedig lehajtott fejjel
bandukolt mellettem.
-
Figyelj! – kezdte halkan- Sajnálom a tegnapit, talán kicsit túlreagáltam, nem
kellett volna úgy viselkednem.
-
Felejtsük el, csak rosszul esett, ahogy ítélkeztél felettem, és úgy tettél, mintha
ismernél, pedig nem. Öhm ennyiért kellett külön beszéljünk? – néztem rá
kérdően, mivel éreztem, hogy valamit még mondana.
-
Nem. Még lenne valami.
-
Mond már akkor. –szóltam rá, mikor csak némán állt egy helyben.
- Szóval
–kezdte zavartan- tudod, lesz ma az a jótékonysági est, ahol fellépünk, és a
fiúk azt akarják, hogy ti is gyertek. Én arra szeretnélek megkérni, hogy ne
gyere el. Zayn miatt. Mert ha nem is akartál rámászni, meg elszedni Perrie-től,
akkor is látszik rajtad, hogy tetszik neked, és ő sem közömbös irántad. Jobb
nem kísérteni, hogy egy légtérben legyetek. – szavai kissé rosszul érintettek.
Nem vagyok egy nagy fan, de őket nagyon bírom, mint embereket, de lehet igaza
van, jobb megelőzni a dolgokat- Már csak azt kellene kitalálni, hogy miért nem
jössz. –folytatta Liam a mondandóját.
- Egyszerű.
Nem bírom elviselni egész este a zenéteket, mivel nem az én stílusom. – mondtam
egyhangúan- Cam szüleinek pedig megmondom, hogy én is megyek. Beszállok Cam-mel
a taxiba, majd pár méterrel arrébb kiszállok, és sétálok vagy valami, de az már
az én dolgom. Mikor végeztetek, Cam felhív, megmondom hol vagyok, és
visszamegyünk a szállodába.
Liam
percekig csak meredt rám, majd végre megszólalt.
- Ezt
mind most találtad ki? És komolyan megtenned, hogy ezt mondod?
-
Igen most találtam ki, egyszerű, könnyen megoldható, és a lebukási esély nulla.
Látszik nem ismersz. Igen megteszem Cam miatt, meg amiatt, hogy ne legyen gond.
Próbáltam
érdektelennek látszani, hogy semmit se olvasson le az arcomról, de belül fájt.
Fájt, hogy olyan tetszett meg, akivel soha semmi nem lehet közöttünk, fájt,
hogy nem lehetek öt olyan emberrel, akik viccesek, jó fejek, és a társaságukban
önmagam lehetek. De megteszem ezt Cam miatt, akinek így egy álma teljesülhet be,
egy olyan, amire sokan vágynak.
Ismét hosszú csend volt, amit én
törtem meg, ahogy gondolataimból kizökkentem.
-Gondolom
ennyi volt a mondandód, úgyhogy én megyek. Lehet még találkozunk, de nem
valószínű. Szia! – köszöntem el tőle, és a kijárathoz siettem. Nem bírtam tovább
egy légtérben lenni vele. Meg sem vártam a válaszát, csak kimentem az
épületből. A sírás fojtogatott belülről, de nem engedhettem, hogy utat
törjön magának. Nem sírhatok olyan miatt, ami soha nem is volt az enyém.
Tanácstalan voltam, annak ellenére, hogy a múzeumban határozottam mondtam a
terveimet az estével kapcsolatban. Azt se tudtam hova mehetek, addig, amíg Cam
visszajön. Végül mégis csak elindultam valamerre, és céltalanul mászkáltam a
városban.
7 megjegyzés:
Most akarom a kövit! :) Nagyon jó lett! :)
Ez a rész is nagyon jó lett,akárcsak a többi.Bár azért szerintem Bell nagyon hamar belement abba,hogy nem megy el a koncertre.De azon kivül nagyon jó volt.Várom a következő részt.:)
Azért ment bele olyan hamar, mert nem az a veszekedős fajta, csak bizonyos helyzetekben, de itt a békesség kedvéért, inkább elfogadta ezt, meg Liam nem is igen hagyott más lehetőséget neki. Remélem még a héten tudom hozni a következő részt, ami kicsit másabb lesz. :)
Haliho ^^ Hoztam neked egy kritikat :)
Tortenet: Nagyon perfect. Szepen es jol irsz. Ugyes vagy amiert megerdemelsz egy 10 pontot. Tetszik a szohasznalat, a beszedstilus és ugy amblok minden. 10 pont.
Fejlec: 8 :) nekem nem annyira tetszik, de amugy jo fejlec :)
Mondanivalom: nincs kulonosebb.
Nagyon jo blog. Latom elegge sokan olvassak. Sok fordulat van benne. Csak igy tovabb.
Remelem segithettem. Brigixx
Köszi szépen a kritikát :)
Jahajj:|
meeeeeeeeert?:O
bar kicsit izee lenne, hogy szetmenne Zayn&Perrie, de azt akarom, hogy osszejojjenek*-*
a vegen eleg jol atjottek az erzelmek /hmm en is voltam mar igy.../
koviiiit:D
Hát majd kiderül, hogy mi lesz :D Nem árulok el semmit :P, na jó talán :P.
Remélem tudom hamar hozni a kövit, csak mostanában túl fáradt vagyok, de igyekszem :D
Megjegyzés küldése