II. A készülődés

Végre csütörtök. Ami azt jelenti, hogy holnap megyünk Miamiba. Hétfőtől a napok unalmasan és átlagosan teltek, azt hittem, már sohasem jön el a csütörtök. A mai nap azért volt fontos, mert Cam-mel megbeszéltük, hogy elmegyünk vásárolni, utána pedig hozzájuk megyünk, és ott is alszok, mivel másnap már korán indulunk. Az, hogy anyáék itthon voltak, az olyan volt mintha nem is lettek volna itt. Végig szinte be voltak zárkózva a dolgozószobába. Hát nekik ez a szabadság. Reméltem, hogy ebben az egy hétben míg itthon lesznek, minden megváltozik és elkezdenek foglalkozni velem is, nem csak azzal a hülye munkával. Komolyan az sem érdekelt volna, ha szegények vagyunk, ha csak egy kis házban élnénk, és egyetem mellett dolgoznom kellene, csak tudnám, hogy érdekli őket, hogy mi van velem. De ők azt hiszik, hogy annyival lerendezik a törődést, hogy mindent megengednek nekem, és bármit megkapok. Sokan ilyen szülők mellett kezdenek el rossz társaságba kerülni, és elzülleni, még jó, hogy én más voltam. Engem soha sem érdekelt a bandázás, lefoglaltak a könyvek, és Sophie is mindig sokat segített, meg támogatott mindenben. Ő többet törődött velem, mint a szüleim. De elég a szüleimről, azt hiszem soha nem fognak megváltozni, így kell őket elfogadjam, ahogy vannak.

Reggel szokásom szerint felkeltem hétkor, felvettem egy szürke pamut rövidnadrágot, hozzá egy  fehér pólót, magamhoz vettem az iPodomat és indultam is futni a partra. Szokás szerint, egy órát futottam, majd hazajöttem, lezuhanyoztam megreggeliztem, és elkezdtem összepakolni a holnapi útra. Egy kisebb bőröndöt pakoltam tele rövidnadrágokkal, felsőkkel, pizsivel, és minden olyan dologgal, amire a két hét alatt szükségem lehet. Gyorsan felvettem egy rövidnadrágot, egy újatlan felsővel, rá egy kockás inget (persze nem gomboltam be), hozzá pedig csizma (csak a szokásos). kihúztam még a szemem szemceruzával, megfésülködtem, majd végigdőltem az ágyon. Ránéztem az órára, még volt 10 perc Cam érkezéséig, azt az időt, pedig pihenéssel akartam eltölteni, mivel az elkövetkezendő napokat nem a pihenés fogja jellemezni. Hallottam, ahogy Sophie felkiált, hogy itt van Cam, így megfogtam a nem éppen könnyű bőröndömet, meg a válltáskám és elindult a lépcsőn. Leérve a nappaliba, ledobtam a földre a bőröndöt, én meg lehuppantam a kanapéra.

-Nem bírom tovább cipelni- mondtam levegő után kapkodva.

-Most komolyan Bell, ez egy kis bőrönd, mi tud rajta nehéz lenni?- kérdezte Cam meglepetten.

- Csak emeld fel, és meglátod.

Megpróbálta felemelni, de egyből vissza is dobta.

-Bell, mit raktál ebbe, köveket?- majd mint akinek leesik a dolog rávágta- Könyvek. Nem hiszem el, elmegyünk nyaralni, te meg elhozod a könyvgyűjteményed, azt mondtad, van ott könyvtár, ha mindenképpen akarsz olvasni, akkor menj oda és olvass.

- Nyugi Cam, nem könyv, csak a csizmáim, a laptopom , meg a ruhák. - Cam kérdőn nézett rám- Oké, van benne egy könyv is, de csak egy, igaz, hogy az egy 500 oldalas, de a héten kezdtem és nagyon érdekel, hogy mi lesz a vége.

- Jellemző, nem te lennél, ha nem lenne nálad legalább egy könyv- mondta, majd mindketten felnevettünk. A zajra anya is kinézett a dolgozószoba ajtaján, majd visszafordult, és apával együtt kiléptek az ajtón.

- Tessék Isabell, ezt tedd el, gondolom kéz-pénzre is szükséged lesz, mert múzeumokban nem lehet kártyával fizetni. – mondta, miközben pénzt adott nekem, amit megköszönve eltettem a pénztárcámba. Mit szokott csinálni egy átlag szülő, mikor a gyereke két hétre elutazik nélkülük? Megöleli, talán könnyezik is, és megkéri, hogy minden nap telefonáljon és vigyázzon magára. Aha, na ja, az átlag szülő ezt csinálja. És az enyémek?

- Ha bármire szükséged van, hívd nyugodtan Sophiet. –mondta ezt most már apa, majd ezután indulni készültem, de még egyszer utánam szólt, mire reménykedve hátra fordultam- És ha esetleg elfogy a pénzed, írj egy e-mailt és küldök át pénzt.- kedves szavak mondhatom. Azért mindhárman kikísértek az ajtóig, és Sophie magához ölelt. Hát legalább ő törődik velem. Beszálltunk az autóba, a bőröndömet Cam apja hátratette a csomagtartóba, és indultunk is. Mi Cam-mel kiszálltunk a belvárosban és elkezdtünk a plázában mászkálni. Vettünk pár fürdőruhát, elvégre napozóvárosba megyünk (nem mintha itt nem lenne elég nap, meg tenger, de az akkor is más), én egyet vettem, Cam viszont hármat. Nem terveztem, hogy sokat fogok a parton lenni. Még vettünk pár dolgot, és Cam rábeszélt, hogy vegyek meg egy ruhát (ritkán hordok ruhát). Fehér volt, egyszerű szabású, nyakban megkötős, hátközépnél pedig újabb megkötős rész. Nagyos tetszett. És nem kerülhettem el, hogy ne válaszunk egy hozzá illő fehér magas sarkút is. Hogy hol fogom én ezt Miamiban felvenni azt nem tudom, de nem akartam Cam lelkesedését megtörni, ezért megvettem. Délután hat volt, mire haza értünk. Vagyis Cam-hez. Még átnéztük a két hétre megtervezett programtervünket, és megállapítottuk, hogy ez lesz a legszuperebb nyarunk. Már az önmagában is jó, hogy mi ketten és Miami (igaz, hogy a szülők is, de az nem lényeg), de ennyi látnivalóval biztosan állítjuk, hogy még jobb lesz az egész.

- Bell-szólalt meg szomorúan Cam, mire kérdőn ránéztem- ugye tudod, hogy valószínűleg ez lesz az utolsó közös nyaralásunk?

- Cam, ez egyáltalán nem biztos (még nem tud az angliai útról)- a szünetekben mindig hazalátogatok majd, és olyankor együtt lehetünk.

- De te ott, bárhol is legyen az, biztos fogsz majd szerezni új barátokat, meg mindent, én meg itt maradok egyedül.

- Igen lehet lesznek más barátaim is, bár ahogy magamat ismerem, ezt kétlem, de mindig te fogsz maradni az igaz barátnőm, a BFF-em. Te pedig amúgy is könnyen barátkozol, nem lesz gond, és most is sok barátod van.

- Igen, de egyik sem olyan mint te- mondta és láttam, hogy legördül egy könnycsepp az arcán.

- Gyere ide, te bolond barátnőm- magamhoz húztam és átöleltem, mindketten elkezdtük a sírást.

Az est folyamán még sokat beszélgettünk, hogy később majd mi lesz velünk, a holnapi útról, meg úgy mindenről, amikor megállapítottuk, hogy ideje lenne lefeküdjünk. Lezuhanyoztunk, átvettük a pizsinket és mindketten ágyba bújtunk. Én egy kihúzhatós kanapén aludtam, mivel a szobában csak egy ágy volt, de egy helységben akartunk maradni, ezért nem mentem át a vendégszobába. Mire mindennel végeztünk tizenegy óra lett. Mindketten beállítottuk a telefonunkat, hogy reggel hatkor csörögjön, mert hétkor, már indulnunk kellett. Még kicsit beszélgettünk, majd lassan elaludtunk. Vagyis Cam biztos, én még forgolódtam egy ideig és gondolkoztam. Tényleg már nem fogunk barátnők lenni? Minden meg fog majd változni, ha egyetemista leszek? De ezeket a kérdéseket még nem tudom megválaszolni. Nem is lehet. Ezek idővel kiderülnek.

I. Ez nem is olyan rossz, sőt...

Tegnap este későig olvastam, mivel ma vasárnap van, így sokáig aludhatok. Tévedtem. Mély álmomban hallottam valahonnan, hogy szól a Kill The Dj, akkor ez csak Cam lehet. Hány óra van? Töprengtem magamban, miközben előkotorásztam a telefont a párnám alól.

- Igen?- szóltam bele álmosan

-ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ- hallottam a hatalmas sikítás, amitől kiesett a kezemből a telefonom- Bell, ezt nem hiszed el, képzeld pénteken megyünk Miamiba két hétre nyaralni a szüleimmel, pont akkor mikor a One Direction ott koncertezik. El tudod ezt hinni? Egy helyen leszek velük, ez lesz a legjobb nyaralásom- mondta és hallottam a hangján, hogy nagyon vigyorog,

- Oké Cam, és ezt most pont vasárnap hajnalban kellett közölnöd? Amúgy sem valószínű, hogy találkozol velük, vagy láthatod őket, mert gondolod koncert jegyed az nincs.

- Ó Bell, most muszáj elronts az örömömet? És nem hajnal, hanem 9 óra van. - mondta tetetett sértődöttséggel.

- Vasárnap a 9 óra az igen is, hajnal. Jó na lehetséges, hogy megpillantod őket, és akkor mi van? Ugyan úgy fog minden folytatódni, mint eddig.

- De negatív tudsz lenni, ha a Nickelback jönne, akkor most te sikítoznál, hogy találkozhatsz Chesterrel vagy kivel.

- Chad, Chester a Linkin Park énekese.

- Nem mindegy? Mindkettőnek hasonló a zenéje.

- Igen mindegyik, nagyon jó zenéje van.

- Na azért én ezzel vitatkoznék.

- Hé, ne szóld le őket, nem lehet mindenkinek olyan nyálas zenéje, mint Justin Biebernek- mondtam most már felülve az ágyon.

- Justinnak igazán jó számai vannak.

- Na jó, szerintem inkább ezt hagyjuk abba, mert estig elvitatkozhatnánk ezen, ahhoz nekem meg semmi kedvem. Koncentrálj inkább a pénteki útra, és hogy egy helyen lehetsz Niall-lel . Mennyi időre is mentek?

- Két hétre, de ezt már mondtam, Bell nem figyelsz!- mondta durcás hangon. – Amúgy meg megyünk, mert te is jössz.

- Mi? Komolyan? Ez szuper, bár belegondolva így két hétig kell hallgassam az áradozásodat a One Directionről. Ki fogom én ez bírni?- kérdeztem eltűnődő hangon, majd elnevettem magam.

-  Kibírod, máskor is azt hallod. Amúgy meg szüleim beszéltek szüleiddel, hogy jöhess velünk, ők meg egyből beleegyeztek.

- És én most ezen lepődjek meg? Soha nem féltettek. Mindig is elengedtek bárhova, soha nem kellett könyörögjek.

- Igen és ezért irigyellek is, bezzeg engem nem akarnak engedni szinte soha sehova.

- Örülj neki, legalább tudod, hogy törődnek veled. - mondtam letört hangon.

- Hé Bell, a szüleid törődnek veled, csak épp máshogy mutatják ki.

- Ja, úgy, hogy minden kívánságom teljesítik. Hát kösz nem ez a törődés. Nem kellene semmi ajándék, csak kérdeznék meg tőlem, hogy milyen napom volt, mi érdekel, mit szeretek, mi van velem úgy általánosságban? Ez baromira hiányzik és ezt egy ajándék sem pótolja- mondtam, miközben legördült egy könnycsepp az arcomon.

- Nagyon sajnálom.

- Mindegy, ez van, ezen nem lehet változtatni. Na de beszéljünk Miamiról, ott még nem jártam, utána kell nézzek, hogy milyen látnivalók vannak ott, meg persze a történelmének, a múzeumának.

- És még én vagyok bepörögve- mondta nevetve – Ahányszor megyünk valahova, muszáj neked mindig a múzeumokat látogasd?

- Igen, nagyon sok mindent meg lehet tudni ezáltal a történelméről, meg a…

- Bell, tudod, hogy ez engem untat, nem tudom, téged, hogy tud lázba hozni, pár régiség.

- Ezt te sohasem fogod megérteni- sóhajtottam beletörődötten. - Na de én megyek, és később még beszélünk, mert éhes vagyok.

- Oké,  úgyis nekem is kell menjek, hogy megpróbáljak mindent kideríteni, a One Direction Miamiban való tartózkodásáról.

- Javíthatatlan vagy- mondtam nevetve. – Szia, és később felhívlak.

- Okés. Szia

Ledobtam az éjjeliszekrényre a telefont, és még pár pillanatra visszazuhantam az ágyra, utána még pizsamában lementem a konyhába. Sophie-t találtam a ott, aki már az ebédet készítette. Kettőnk miatt nem szokott már ilyenkor nekifogni az ebédnek, csak most ebéd körül érkeznek anyáék, és addigra minden t rendben akart tudni.

- Jó reggelt Sophie!- köszöntem vidáman neki.

- Jó reggelt neked is- mondta kissé meglepődve- Hát te, hogy hogy ilyen korán?

- Cam felébresztett, hogy elújságolja, pénteken megyünk Miamiba.

- Áh, értem, és emiatt Cam ennyire lelkes?

- Igen, mert a kedvenc fiúbandája ott fog koncertezni, és reméli, hogy láthatja őket.

- Így már értem. De azért te is vidámnak tűnsz. Új hely, új városfelfedezés?

- Természetesen- mondtam vigyorogva- látom már ismersz.

- Nyolc év alatt megismerhettelek elég alaposan- mondta mosolyogva

- Olyan vagy nekem, mintha a nővérem lennél- mondtam én is elmosolyodva.

- Örülök, hogy így gondolod- láttam rajta, hogy kissé elérzékenyült, gyorsan témát is váltott- Mit kérsz reggelire?

- Egy szendvics jó lesz, vagyis kettő.

- Rendben.

- Ha nem gond a szobámban enném meg, mert közben még átböngészném, hogy mit érdemes Miamiból látni.

- Dehogy gond, menj csak nyugodtan.

Miután elkészítette a szendvicset, felmentem a szobámba, majd bekapcsoltam a laptopom.  Be is írtam a keresőben, hogy Miami múzeumjai, és találtam egy jó oldalt, ami minden látnivalót leírt. Legelőször természetesen Miami Beach-et emelte  ki, de az utána levő leírás ledöbbentet. Nem is hittem volna, hogy ennyi látnivaló van ott. Oké titokban reménykedtem benne, de ez csodálatos. Ki is másoltam azt a részt a telefonomba, hogy később könnyebb legyen az útvonaltervezés:  “ Ha szeret várost nézni, akkor South Beach művészeti kerületében 800 lenyűgöző épületet tekinthet meg, illetve az Ocean Drive, nyüzsgő kikapcsolódási lehetőségeiről és út menti kávézóiról ismert. Csillogó felhőkarcolók és a fejlődés szelleme tette Miamit a megye legdinamikusabb városává, karakteres belvárosával, ami egy vibráló üzleti kerület is egyben. Coconut Grove reneszánsz stílusú kastélyairól, népszerű fesztiváljairól és véget nem érő éjszakáiról ismert. Még számos attrakciót kínál, a Miami Metrozoo-t, a Vizcaya Museum and Gardens-t, a Miami Seaquarium-ot és a Parrott Jungle and Gardens-t. A Fairchild Tropical Garden Coral Gables 335 000 m2 -es területén a világ minden tájáról származó trópusi növényeket, múzeumot, konzervatóriumot, esőerdőt csodálhat meg, ezután beülhet egy kávézóba vagy részt vehet egy idegenvezető által kísért túrán.” Azt hiszem nem fogok unatkozni. Ez lenyűgöző, már annyira várom. Mondjuk azt nem tudom, hogy Cam-et hogy fogom magammal ráncigálni. Tovább olvastam még, hogy mik találhatóak, a belvárosban rengeteg  bevásárló utca van, azokat Cam nagyon fogja élvezni. Ahogy görgettem, megakadt a szemem még valamin: “Metro-Dade Cultural Center (West Flagler St. 101) 3 fő része a Dél-Floridai Történeti Múzeum, a Miami Főkönyvtár és a Képzőművészeti Központ.” Történeti múzeum, ez szuper. Igaz, hogy Florida államban élek, de a déli rész látványosságairól nem sok mindent tudok.  Meg történelmi dolgairól sem. Ahogy olvastam, olyan régre nem nyúlik vissza a történelme, de ki tudja mi mindent tudhatok meg a múzeumból. El sem hiszem, hogy eddig ide nem jutottam el. Telefonomba gyorsan csináltam egy útvonalat, beírtam a látnivalókat és, hogy megtudjam, mi milyen távol van egymástól. Annyira belemerültem, hogy észre sem vettem, mikor anyáék megérkeztek, csak azt hallottam, hogy valaki kopog az ajtón, majd anya lépett be.

- Szia, anya-ugrottam a nyakába, amin kissé meglepődött, de megölelt, és magához szorított, de hiányzott már ez- köszönöm, a Miami-s utat Cam-mel és a szüleivel. Huh nem is tudtam, hogy Miami ilyen csodás hely, de ahogy utánanéztem már most imádom, annyi látnivaló van, hogy két hét szerintem elég sem lesz- mondtam lelkesen.

-Örülök neki Isebell (mindig a keresztnevemen szólít), hogy örülsz neki, de ha annyira el akartál menni, szólhattál volna, és elintézem.

- Még én sem tudtam, hogy milyen. Igaz, hogy nincs olyan messze tőlünk, de mindig olyan tipikus napozóvárosnak gondoltam, ezért nem is kerestem rá, hogy milyen érdekességek lehetnek ott- mondtam, még mindig lelkesen, majd eszembe jutott valami, amitől elkomorodtam- Anya, most meddig maradtok itthon?- néztem rá kérdőn.

- Ezt a hetet most itthon töltjük. Úgy döntöttünk apáddal, hogy most ezen a héten veled maradunk kicsit, mert ha megkezdődik az egyetem, akkor alig fogunk találkozni.

- Nem mintha így is olyan sokat láttalak volna titeket- mondtam félhangosan.

- Tessék?- nézett rám anya kérdőn.

- Semmi, csak hangosan gondolkodtam- tudtam, hogy hallotta, amit mondtam, csak nem tudott rá mit válaszolni, nem igazán az az érzelgős típus, na de mindegy, legalább itthon lesznek egy hetet.

A nap többi része is nagyon hamar eltelt, mivel én belemerültem a következő kétheti programom részletes megszervezésébe. Közben felhívtam Cam-et is, aki nem örült minden programnak, de neki úgyis a szüleivel is kell legyen, így a kulturális látnivalókat egyedül fogom megnézni. Annak ellenére, hogy anyáék itthon voltak, sokat nem beszélgettünk, én is a szobámban voltam, ők  is. Vagyis ők a dolgozószobába, mert még itthon is a munkával foglalkoztak. Vasárnap. Igen, ezek a szüleim. Este, gyorsan megvacsoráztam, lezuhanyoztam,  és ágyba bújtam. Most nem olvastam, hanem fejben tovább terveztem  az utazást, amit már annyira vártam.

Bevezető

 // Ebben a leírásban szeretném kicsit bemutatni a szereplőket és életüket. A többi bejegyzés már párbeszédeket is fog tartalmazni. //

Mindenki életében történik változás. Kinél kisebb, kinél nagyobb. Van aki észre sem veszi a változásokat. Viszont van olyan, akinek az élete fenekestül felfordul. Ilyen változást éltünk meg mi is Cam-mel. A mi életünk is gyökeresen  megváltozott. Főleg Cam élete. Vele és velem megtörtént az, miről mindenki csak álmodhat. De egyszer minden álomnak vége szakad. Vagy mégsem?  Kezdjük az elejéről…

Isabell Lawson vagyok, Florida államban élek, Tampában. Egy csodálatos és meseszép város, bár én már teljesen megszoktam. A Jefferson High School-ban tanulok, ahol még rajtam kívül 1881 tanuló jár okosodni. Vagyis én már csak jártam. De fura is ezt kimondani, hogy jártam. De így van. Szeptembertől már a „fogalmam sincs melyik”egyetem  tanulója leszek . Több egyetemre is beadtam a jelentkezésemet: a Stamfordra, az Oxfordra és a Cambridge is. Igen az utóbbi kettő angol egyetem, de itt vannak a legjobb történelem szakok. Igen történész szeretnék lenni esetleg régész. Mindig is érdekelt a történelem. A másik dolog ami még érdekel az az irodalom és az olvasás, de mivel tanár nem akarok lenni és irodalmár sem, ez a szak kilőve. Már csak döntenem kellene, mert mindegyik egyetemről visszajeleztek, hogy felvettek. Igaz, hogy a tandíjat kellene fizetni mindegyikre, de az anyagi helyzetünk egész jó. A szüleimnek nagyon jó munkahelyük van, a hátrány, hogy alig vannak itthon, mivel üzletemberek mindketten, és folyton úton vannak. A munkából kifolyólag is ismerkedtek meg egymással. Sajnos többet találkozom a házvezetőnővel, Sophie-val, mint anyáékkal. Kárpótlásul igaz bármit megkapok, de ez nem pótolja a jelenlétüket. Mivel amúgy is ritkán találkozok velük, ha Angliába lennék, az sem lenne sokkal rosszabb. Egy hónap múlva úgyis elutazok oda, hogy megnézzem az egyetemet és talán be is iratkozok. A Stamford sincs közzel, csak azért Anglia mégis egy másik kontinensen van. Már várom az angliai utat. Ez egy meglepetés is lesz az én legjobb barátnőmnek Camille-nak. Vele 2 éve ismerkedtem meg, egy közösségi oldalon. Hamar kiderült, hogy ugyanabba a gimibe járunk. Találkoztunk személyesen is. Rövid időn belül egy hullámhosszra kerültünk és bevezetett a társasági életbe. Rólam azt kell tudni, hogy elég nehezen bontakozok ki, inkább visszahúzódóbb vagyok, de ha feloldódók ugyanolyan dilis tudok lenni, mint ő. Vagyis vele már teljesen olyan vagyok. Hosszú vörösesbarna a hajszíne, amit nagyon irigyelek tőle. Odavagyok a vörös hajért, az enyém is az, csak festett. Cam átlagmagasságú, vékony testalkatú, nagyon életvidám lány.  Nagy kedvence a One Direction és Justin Bieber. Hát nekem széles a zenei ízlésem, de az ő zenéjüket nem bírom befogadni. Még a One Direction-t talán, de Justint soha. Talán azért is Anglia a kedvence, a One Direction miatt, mivel ott élnek. Camille-ról talán még annyit, hogy szeret csajosan öltözködni, ami annyit takar, hogy szívesen van ruhában, szoknyában, mikor pedig esik akkor cicanadrágban. Az eső erre nem ritka, bár közben meleg is van, mindig. Ami engem illet én jobban kedvelem a lazább megjelenést. Rövidnadrág, póló vagy top és rá esetleg még egy bő ing, amit a csípőmnél vagy mell alatt kötök meg, hozzá pedig nyári csizma, vagy topán, de abból is olyan, aminek magasított szára van. Azért a szoknyát sem vetem meg, néha azt is lehet rajtam látni, meg ruhát is, de ezek ritkább esetek. Nekem középhosszú, váll alatti festett vörös a hajam. Átlag magasságú vagyok, testalkatom nem épp vékony, de azért nem is telt, mondjuk inkább olyan átlagosnak azt is. Szeretek zenét hallgatni, olvasni és a part mentén kocogni reggelente. Vasárnap kivételével minden nap felkelek 7 kor, hogy tudjak kimenni a kocogni, mielőtt még túl nagy meleg lenni. Vasárnap viszont délig is ágyban lustálkodom. Cam sajnos nem lakik túl közzel hozzám, így csak a gimiben találkoztunk főleg. Ilyenkor szünidőben minden héten egyszer csinálunk valami közös programot. Nem tudom mi lesz velünk, a barátságunkkal, most hogy én egyetemre megyek. Azt elfelejtettem említeni, hogy ő még gimis, 2 éve van még a suliból. Ő 17 éves, én 19. Most töltöttem be 2 hete, és azt kértem utazhassam el Angliába feltérképezni az egyetemet személyesen is, a plusz kívánságom pedig az volt, hogy kísérhessen el Camille is. Az angliai út lenne Cam szülinapi ajándéka. Mivel a születésnapja, szeptember 4.-én van, ez előrehozott meglepi lesz.  De ez már nehezebben megvalósítható dolog volt, mivel Cam szülei nem szívesen engednek el egy 17 éves lányt Angliába, egy 19 évessel. Ami érthető is, de a szüleim megnyugtatták őket, hogy nem lesz semmi gond, mivel Sophie, a házvezetőnőnk (aki szinte már családtag), elkísér bennünket. Sophie 30 éves, nagyon kedves megbízható, és művelt is, ezért így már jobban elengedték Cam-et . Sophie Spanyolországból jött Tampába. Az ott elvégzett egyetemével és megszerzett diplomájával nem tudott elhelyezkedni itt Floridába, de férjét ide helyezték át, azt meg nem akarta, hogy egyedül a férje dolgozzon, inkább elvállalta a házvezetőnői munkát. Már 8 éve nálunk volt, egyből egyetem után ide is költöztek. Férje újságíró, nagyon tehetséges, ezért került ide Floridába.

Nagyon aggódok, az új egyetem, új környezet miatt, Cam előtt nem nagyon voltak barátaim. Szívesen elvoltam egyedül is. Az osztálytársaimmal soha nem volt jó a viszonyom, mindig irigykedtek rám, vagyis  a szüleim munkájára és pénzére. Inkább csak levegőnek néztek, ahogyan én is őket. Végig én voltam az osztályban a második legjobb tanuló, ami persze megint nem tetszett nekik. Nem tehettem róla, ha ők lusták voltak tanulni. Én nem voltam az, hát így jártak. De végre vége. Fura kicsit, hogy egy nálam fiatalabb lánnyal találtam meg a közös hangnemet. Nem hasonlítunk egymásra semmilyen téren sem, mégis nagyon jól kijövünk egymással. Cam kicsapongó személyiségű, ez talán még a másik ok, amiért nem akarták elengedi Angliába, de tudják, hogy én mindig visszaráncigálom a helyes útra. Azért annyira nem tért ő le soha arról a bizonyos útról, csak majdnem, amikor elmentünk egy házibuliba és az osztálytársai hatására leitta magát. Ott elég közeli kapcsolatba került egy idősebb sráccal, aki szintén alkohol hatása alatt állt, csak megfogtam a karját és elrángattam onnan, mikor már készültek volna felmenni az egyik szobába. Szerencsére a szülei nem vették észre, hogy erősen ittas állapotban van, mert mondtam, hogy jobb, ha nálam alszik, mivel közelebb van és ne tegyünk meg éjszaka nagy távot. Szüleinek gyanús volt a dolog, de nem jöttek rá semmire. Később Cam hálálkodott nekem és örült, hogy nem engedtem elkövetni valami butaságot. Szerelmes még nem voltam, csak viszonzatlanul, egy osztálytársamba, akivel jóban voltam. Ő volt az egyedüli, aki nem irigykedet, nem nézett levegőnek. Stevenbe hamar belezúgtam, de ez viszonzatlan maradt, csak barátok lettünk. Ezért mondom én azt, hogy igaz barátság fiú és lány között nem létezik, mert az egyik fél mindig többet érez. Miután vége lett a sulinak, már nem is találkoztunk többet, csak mikor elbúcsúzott, mert Franciaországba költözött a szüleivel, és a Sorbone-ra fog járni. Azért barátom volt, bár a leghosszabb kapcsolatom 2 és fél hónapig tartott. Pár buliba néha el-el voltam srácokkal, de komolyabb dolog nem lett belőle. Ezen a téren hasonlítunk Cam-mel, csak ő 17, neki annyira még nem ciki, hogy nem volt komoly kapcsolata. Ő is csak viszonzatlanul volt szerelmes. Bár azért így is elvoltunk, csak jó lett volna, ha van valakink. Az én esetembe, most annyira nem is baj, hogy nincs senkim, mivel úgyis elutazok innen. Hiányozni fog nagyon minden. Félek az ismeretlentől, attól, hogy hogyan fogok boldogulni egyedül, amikor teljesen magamra leszek utalva. De 19 évesen már lehetek elég önálló, muszáj az lennem, és nem szabad aggódnom, valahogy csak kialakulnak a dolgok.