II. A készülődés

Végre csütörtök. Ami azt jelenti, hogy holnap megyünk Miamiba. Hétfőtől a napok unalmasan és átlagosan teltek, azt hittem, már sohasem jön el a csütörtök. A mai nap azért volt fontos, mert Cam-mel megbeszéltük, hogy elmegyünk vásárolni, utána pedig hozzájuk megyünk, és ott is alszok, mivel másnap már korán indulunk. Az, hogy anyáék itthon voltak, az olyan volt mintha nem is lettek volna itt. Végig szinte be voltak zárkózva a dolgozószobába. Hát nekik ez a szabadság. Reméltem, hogy ebben az egy hétben míg itthon lesznek, minden megváltozik és elkezdenek foglalkozni velem is, nem csak azzal a hülye munkával. Komolyan az sem érdekelt volna, ha szegények vagyunk, ha csak egy kis házban élnénk, és egyetem mellett dolgoznom kellene, csak tudnám, hogy érdekli őket, hogy mi van velem. De ők azt hiszik, hogy annyival lerendezik a törődést, hogy mindent megengednek nekem, és bármit megkapok. Sokan ilyen szülők mellett kezdenek el rossz társaságba kerülni, és elzülleni, még jó, hogy én más voltam. Engem soha sem érdekelt a bandázás, lefoglaltak a könyvek, és Sophie is mindig sokat segített, meg támogatott mindenben. Ő többet törődött velem, mint a szüleim. De elég a szüleimről, azt hiszem soha nem fognak megváltozni, így kell őket elfogadjam, ahogy vannak.

Reggel szokásom szerint felkeltem hétkor, felvettem egy szürke pamut rövidnadrágot, hozzá egy  fehér pólót, magamhoz vettem az iPodomat és indultam is futni a partra. Szokás szerint, egy órát futottam, majd hazajöttem, lezuhanyoztam megreggeliztem, és elkezdtem összepakolni a holnapi útra. Egy kisebb bőröndöt pakoltam tele rövidnadrágokkal, felsőkkel, pizsivel, és minden olyan dologgal, amire a két hét alatt szükségem lehet. Gyorsan felvettem egy rövidnadrágot, egy újatlan felsővel, rá egy kockás inget (persze nem gomboltam be), hozzá pedig csizma (csak a szokásos). kihúztam még a szemem szemceruzával, megfésülködtem, majd végigdőltem az ágyon. Ránéztem az órára, még volt 10 perc Cam érkezéséig, azt az időt, pedig pihenéssel akartam eltölteni, mivel az elkövetkezendő napokat nem a pihenés fogja jellemezni. Hallottam, ahogy Sophie felkiált, hogy itt van Cam, így megfogtam a nem éppen könnyű bőröndömet, meg a válltáskám és elindult a lépcsőn. Leérve a nappaliba, ledobtam a földre a bőröndöt, én meg lehuppantam a kanapéra.

-Nem bírom tovább cipelni- mondtam levegő után kapkodva.

-Most komolyan Bell, ez egy kis bőrönd, mi tud rajta nehéz lenni?- kérdezte Cam meglepetten.

- Csak emeld fel, és meglátod.

Megpróbálta felemelni, de egyből vissza is dobta.

-Bell, mit raktál ebbe, köveket?- majd mint akinek leesik a dolog rávágta- Könyvek. Nem hiszem el, elmegyünk nyaralni, te meg elhozod a könyvgyűjteményed, azt mondtad, van ott könyvtár, ha mindenképpen akarsz olvasni, akkor menj oda és olvass.

- Nyugi Cam, nem könyv, csak a csizmáim, a laptopom , meg a ruhák. - Cam kérdőn nézett rám- Oké, van benne egy könyv is, de csak egy, igaz, hogy az egy 500 oldalas, de a héten kezdtem és nagyon érdekel, hogy mi lesz a vége.

- Jellemző, nem te lennél, ha nem lenne nálad legalább egy könyv- mondta, majd mindketten felnevettünk. A zajra anya is kinézett a dolgozószoba ajtaján, majd visszafordult, és apával együtt kiléptek az ajtón.

- Tessék Isabell, ezt tedd el, gondolom kéz-pénzre is szükséged lesz, mert múzeumokban nem lehet kártyával fizetni. – mondta, miközben pénzt adott nekem, amit megköszönve eltettem a pénztárcámba. Mit szokott csinálni egy átlag szülő, mikor a gyereke két hétre elutazik nélkülük? Megöleli, talán könnyezik is, és megkéri, hogy minden nap telefonáljon és vigyázzon magára. Aha, na ja, az átlag szülő ezt csinálja. És az enyémek?

- Ha bármire szükséged van, hívd nyugodtan Sophiet. –mondta ezt most már apa, majd ezután indulni készültem, de még egyszer utánam szólt, mire reménykedve hátra fordultam- És ha esetleg elfogy a pénzed, írj egy e-mailt és küldök át pénzt.- kedves szavak mondhatom. Azért mindhárman kikísértek az ajtóig, és Sophie magához ölelt. Hát legalább ő törődik velem. Beszálltunk az autóba, a bőröndömet Cam apja hátratette a csomagtartóba, és indultunk is. Mi Cam-mel kiszálltunk a belvárosban és elkezdtünk a plázában mászkálni. Vettünk pár fürdőruhát, elvégre napozóvárosba megyünk (nem mintha itt nem lenne elég nap, meg tenger, de az akkor is más), én egyet vettem, Cam viszont hármat. Nem terveztem, hogy sokat fogok a parton lenni. Még vettünk pár dolgot, és Cam rábeszélt, hogy vegyek meg egy ruhát (ritkán hordok ruhát). Fehér volt, egyszerű szabású, nyakban megkötős, hátközépnél pedig újabb megkötős rész. Nagyos tetszett. És nem kerülhettem el, hogy ne válaszunk egy hozzá illő fehér magas sarkút is. Hogy hol fogom én ezt Miamiban felvenni azt nem tudom, de nem akartam Cam lelkesedését megtörni, ezért megvettem. Délután hat volt, mire haza értünk. Vagyis Cam-hez. Még átnéztük a két hétre megtervezett programtervünket, és megállapítottuk, hogy ez lesz a legszuperebb nyarunk. Már az önmagában is jó, hogy mi ketten és Miami (igaz, hogy a szülők is, de az nem lényeg), de ennyi látnivalóval biztosan állítjuk, hogy még jobb lesz az egész.

- Bell-szólalt meg szomorúan Cam, mire kérdőn ránéztem- ugye tudod, hogy valószínűleg ez lesz az utolsó közös nyaralásunk?

- Cam, ez egyáltalán nem biztos (még nem tud az angliai útról)- a szünetekben mindig hazalátogatok majd, és olyankor együtt lehetünk.

- De te ott, bárhol is legyen az, biztos fogsz majd szerezni új barátokat, meg mindent, én meg itt maradok egyedül.

- Igen lehet lesznek más barátaim is, bár ahogy magamat ismerem, ezt kétlem, de mindig te fogsz maradni az igaz barátnőm, a BFF-em. Te pedig amúgy is könnyen barátkozol, nem lesz gond, és most is sok barátod van.

- Igen, de egyik sem olyan mint te- mondta és láttam, hogy legördül egy könnycsepp az arcán.

- Gyere ide, te bolond barátnőm- magamhoz húztam és átöleltem, mindketten elkezdtük a sírást.

Az est folyamán még sokat beszélgettünk, hogy később majd mi lesz velünk, a holnapi útról, meg úgy mindenről, amikor megállapítottuk, hogy ideje lenne lefeküdjünk. Lezuhanyoztunk, átvettük a pizsinket és mindketten ágyba bújtunk. Én egy kihúzhatós kanapén aludtam, mivel a szobában csak egy ágy volt, de egy helységben akartunk maradni, ezért nem mentem át a vendégszobába. Mire mindennel végeztünk tizenegy óra lett. Mindketten beállítottuk a telefonunkat, hogy reggel hatkor csörögjön, mert hétkor, már indulnunk kellett. Még kicsit beszélgettünk, majd lassan elaludtunk. Vagyis Cam biztos, én még forgolódtam egy ideig és gondolkoztam. Tényleg már nem fogunk barátnők lenni? Minden meg fog majd változni, ha egyetemista leszek? De ezeket a kérdéseket még nem tudom megválaszolni. Nem is lehet. Ezek idővel kiderülnek.