IV. A találkozás

Reggel hétkor felcsendült a telefonomból az ismerős dallam, ami azt jelentette fel kell kelnem. Ezúttal elővigyázatosabb voltam, és a párnám alá tettem a telefont, így már a rezgését meghallottam. Cam szerencsére nem ébredt fel. A lehető leghalkabban előkerestem a futóruhámat (rövidnadrág, póló, sportcipő) és bementem a fürdőszobába átöltözni. Közben még gyorsan fogat mostam, copfba kötöttem a hajam, utána pedig kiléptem a fürdőszobából. Felkaptam az iPodomat és ki is mentem a szobából. A szálloda elég csendes volt, csak pár ember mászkált az előtérben. A reggeli futásomat itt sem hanyagolhattam el, ha tegnap már ki kellett hagynom, a mait semmi kép sem hagyhattam ki. Annak ellenére, hogy nem vagyok kifejezetten sportos alkat, nagyon szeretek szaladni, megnyugtat és ellazít. A parton nem voltak túl sokan, pár embert láttam még szaladni hozzám hasonlóan. Láttam azokat a srácokat is, akik tegnap röplabdáztak, a szőkét és a barnát. Ők a másik irányból jöttek, így egész közelről meg tudtam őket nézni. Közelről még jobban néztek ki. Ők is rám néztek, és kb ennyi volt az egész. Mire visszaértem a szobába addigra Cam már fel is volt öltözve, az ő stílusához híven egy szoknya és egy ujjatlan felső volt rajta.

- Végre, csak hogy itt vagy.

- Csak futni voltam, általában egy órát szoktam, mint most is, van valami baj?- néztem rá kérdőn, mert feszültnek látszott.

- Úgy is mondhatjuk. Tudod mit felejtettünk el, a mi kiruccanós tervünkkel kapcsolatban?- kérdezte és meg sem várta, hogy szólhassak folytatta is- Anyáékkal egyeztetni, akik mára teljesen más programot szerveztek.

- Figyelj- kezdtem némi gondolkodás után- azt beleszámítottuk, hogy lesznek olyan programok, amikor te a szüleiddel fogsz lenni, én meg addig megnézhetem a múzeumot, ahova te úgyse jöttél volna. Legyen az, hogy te elmész a szüleiddel, én pedig elmegyek a belvárosba.

- De te biztos nem jössz most velünk? Állatkertbe megyünk. Nagyon nagy látványosság és egész napos program. Mondjuk szívesebben mentem volna a belvárosba, ahol mindenfele mászkálhattunk volna, mert tegnap koncertezett a One Direction és még legalább három napig maradnak.

- Öhm, és szerinted találkoztál volna velük? Most komolyan mennyi az esélye, hogy egy ekkora városba, ami hemzseg a turistáktól összetalálkozol valamelyik fiúval? Szerintem semmi.

- Jó lehet igazad van, de legalább meg lett volna rá az esély. De ne hagyj már egyedül, gyere már velünk, kérlek.

- Mit szeretnél jobban, most velem az állatkertben és később velem a múzeumban, vagy most a szüleiddel és nem kell jönnöd múzeumba.

- Most hogy így mondod, inkább állatkertbe megyek- mondta és mindketten elkezdtünk röhögni.

- Nem azért Cam, de utána olvastál te ennek az állatkertnek? Mert nem ez lesz a megfelelő öltözet.

- Akkor?

- Mi lenne ha rövidnadrágot vennél fel sportcipővel?

- Uh, tényleg, még jó, hogy azokat is bedobtam a bőröndömbe. Amúgy Bell nem jössz velünk? Ez is a belvárosban lesz, ennyit megtudtam.

- Menjetek csak nyugodtan, nekem még le kell zuhanyoznom, át kell öltöznöm, megyek busszal.

- Biztos? Nem ismersz itt senkit.

- Elboldogulok ne aggódj.

- Lányok indulhatunk? – nyitott be Cam anyukája a szobába.

- Azonnal, csak gyorsan átöltözök.- mondta és be is ment a fürdőben átöltözni.

- És te Bell, így jössz?- nézett rám kérdőn.

- Nem, én ezt most kihagyom, és inkább megnézem a múzeumot, sok jót írtak róla.

- A szüleid ránk bíztak, nem szeretném, hogy egyedül mászkálj itt.

- Ne tessék aggódni, úgy is hozzá kell szoknom, mert az egyetemen is egyedül leszek, legalább belerázódok.

- Őszintén Bell, nem szívesen hagylak egyedül, de akkor legyen. Ha bármi van hívj nyugodtan.

- Persze, de csak pár órára leszek egyedül, minden rendben lesz.

- Rendben. Cam gyere már, mit csinálsz olyan sokáig bent.

- Itt vagyok - mondta, miközben kilépett a fürdőből. Fura volt rövidnadrágban, és sportcipőben látni, de ez is nagyon jól állt neki.

- Mrs. Matthews megkérhetem, hogy majd csináljon Cam-ről képet, ritkán lehet így látni- mondtam mosolyogva

- Jaj, ne már Bell, tudod, hogy nem szeretek így öltözni, ez nem az én stílusom.

- Meg fogom örökíteni, efelől nyugodt lehetsz. - mondta Cam anyukája szintén mosolyogva.

- Remek összeesküdtetek ellenem- próbálta komolyan mondani, de ő is elmosolyodott, majd mindhárman nevetni kezdtünk. A jókedvünkből Cam apja zökkentet aki, aki szólt, hogy ideje lenne indulni.

- Jó szórakozást. Viszlát és szia Cam, ha nagyon unatkoznál írj üzenetet.

- Valószínű percenként fogok- mondta és vetett rám egy olyan „ne hagyj egyedül” pillantást.

- Nem fog az olyan rossz lenni, majd meglátod- mondta Cam apukája- Bell te nem jössz?

- Nem, de ne aggódj ő el lesz- válaszolta férjének Mrs. Matthews, és mindhárman kiléptek az ajtón. Én elmentem lezuhanyozni, majd törölközőben kimentem a szobába, hogy keressek valamit, amit felvehetnék. Végül egy farmer rövidnadrágra, egy ujjatlan felsőre és egy kék kockás ingre esett a választásom. Az inget szokás szerint csak lazán hagytam, nem gomboltam be. Még felvettem egy szandált, megfésülködtem, (a hajamat most kiengedve hagytam), kifestettem a szemem (a szemceruza kötelező), a táskámban beledobtam az iPodom, eltettem még a telefonom és kimentem az ajtón. Miközben kifele mentem a szállodából, bekapcsoltam a GPS-t a telefonomon, azért mégsem akartam eltévedni. Hamar megtaláltam a buszmegállót a telefonom segítségével. Vettem jegyet, majd felmentem a buszra. Szerencsére volt ülőhelyem, így nem kellett végigálljam az utat. Olyan sok látnivaló nem volt, minkét oldalt víz terült el. Az alatt a harminc perc

alatt, míg megérkezett a busz, zenét hallgattam. A megállótól, csak pár percre volt a múzeum. Nem mondhatnám, hogy hatalmas volt, de kicsi sem. Vettem egy belépőjegyet és bementem az épületbe. Hát a belseje gyönyörű volt. Vagyis számomra mindenképp. Elkezdtem végig járni a sorokat: voltak ott egészen régi leletek, dokumentumok, régi festmények, egyszóval minden, ami a történelmére utal. Mindent részletesen megnéztem. Nem igazán láttam sok embert, pár középkorú turistán és egy fiatal srácon kívül, aki napszemüveget és baseball sapkát viselt. Fura volt, mert nem igazán tűnt úgy, mint akit érdekelnek a régiséget, inkább csak céltalanul mászkált, meg-meg állva időnként. Pont elmentem vele szemben, amikor ránéztem. Ismerősnek tűnt, és abban a pillanatban leesett, hogy kicsoda.

-Öhm szia, bocsi hogy megszólítlak, de nem Zayn Malik vagy? –néztem rá kérdőn, mire ő rémülten rám nézett.

- ÖÖÖ de, de kérlek szépen ne sikíts, nem akarok feltűnést, adok autogramot, csinálok képet, bármit, csak ne csinálj kérlek feltűnést- kérlelt elég erősen.

- Nem állt szándékomban semmi ilyesmi. Lehet, hogy most ki foglak ábrándítani, de nem egy rajongóddal találkoztál össze.

- Upsz, bocsi, csak hogy megszólítottál, azt hittem, hogy… mindegy- mondta zavartan- De akkor honnan ismertél fel, akik nem rajongók, azok általában nem is tudnak rólunk semmit.

- Legjobb barátnőm nagyon rajong értetek, és azt hiszem most nagyon dühös fog lenni mindenkire, amiért nem találkozott legalább veled. Tudta, hogy most itt koncerteztek és annyira remélte, hogy láthat legalább titeket, ha már a koncertre nem tudott elmenni. És ez vicces, mert épp én mondta, neki, hogy semmi esély arra, hogy találkozni fogtok. Úgy látszik nem lett igazam. De mit csinálsz egyedül, egy múzeumban?

- Elindultunk várost nézni külön, hogy ne legyünk annyira feltűnőek, de egy csapat lány észrevett, akik valószínűleg a szállodánktól követettek, ezért gyorsan taxiba ültem, és mondtam a taxisnak, hogy egy kevésbé zsúfolt helyre vigyen. Ez lenne a múzeum.

- Hát ez is egy ok a múzeumba járásra- mondtam nevetve- amúgy komolyan, ennyire fanatikusak a rajongóid.

- Igen, és még egyszer bocsánatot kérek, hogy úgy letámadtalak.

- Semmi gond, nem irigyellek. Szerintem kezdjünk el nézelődni, mielőtt megszólít a biztonsági őr.

- Rendben. Amúgy Zayn Malik, tudom, hogy tudod, de mégis csak így a természetes- mondta és felém nyújtotta a kezét.

- Isabell Lawson, de ha lehet szólíts Bell-nek- ráztam vele kezet.

- Te idevalósi vagy? Vagy turista?

- Tampából jöttünk ide két hétre nyaralni, barátnőmmel Cam-mel és a szüleivel, csak ők elmentek állatkertbe, én meg addig eljöttem múzeumba, mert Cam-et nem tudtam volna elráncigálni ide.

- Azt nem csodálom, baromira unalmas ez a hely. Most komolyan, ez téged érdekel?

- Hát igen, mivel történelem szakra készülők ősztől, és odavagyok a történelemért.

- Úgy érthető. És hova mész egyetemre.

- Még nem döntöttem el. Vagy a Stamfordra, vagy az Oxfordra vagy a Cambridge-re.

- Angliába készülsz?

- Még az is lehet.

- De az elég messze van Floridától, mit szolnak a szüleid.

- Őket nem igazán foglalkoztatja, de nem akarlak ilyennel untatni. Amúgy őszintén bevallva, nem ilyennek képzeltelek.

- Hanem?

- Azt hittem, hogy beképzelt vagy, a többiekkel együtt, de szerencsére tévedtem.

- Ez a rossz, hogy az emberek nem ismernek és mindenféle sztereotípiákat állítanak fel rólunk.

- Mondtam már, hogy nem irigyellek titeket?- kérdeztem nevetve.

- Aha, pont az előbb- mondta ő is nevetve. –Halkabbra kellene vegyük, a biztonsági őr, már nagyon néz minket.

- Nem ártana. A barátnőd nem jött veled, hogy is hívják, Perrie?

- Igen, Perrie, de te biztos nem vagy rajongó? Sokat tudsz te rólunk. Amúgy nem jött velünk, ő is turnézik.

- Jah tényleg, ő a Little Mix tagja. A barátnőm által, mint már mondtam, nagyon sok mindent tudok rólatok, és azt hiszem egy pár számotokat is megtanultam már. - mondtam megint nevetve.

- A barátnőd, egy igazi fan lehet, és hogy tudsz vele megférni, hogy bírod elviselni, azt a sok borzalmas zenét tőlünk?

- Magam sem tudom, de még élek- már mindketten annyira nevettünk, hogy a biztonsági őr elkezdett nagyon mozgolódni. – Az hiszem jobb lesz ha megyünk, vagyis megyek, mert gondolom neked dolgod van.

- Lehet ideje lenne indulni, mert mindjárt kiraknak bennünket.

- Nem kaphatnék tőled egy autogramot előtte és egy képet?

- Na most lebuktál, valld be, hogy odavagy a zenénkért, és mi vagyunk a kedvenceid.

- Igen, látod, most lebuktam. Csak Cam-nek lenne, és én nem lennék a képen.

- Ha már képet akarsz, neked is rajtad kell lenned, különben még a végén nem hiszi el, hogy találkoztál velem.

- Jó nem bánom, de itt nem lehet fényképezni, ha kimegyünk, akkor meg a fanatikus rajongóid még felismernek.

- De itt sem maradhatunk. Tudod mit, hívok egy taxit, és jössz velem.

- Mi? Lehet annyira nem fontos az a kép, elég egy aláírás.

- Na mi van, csak nem beijedtél, hogy egy sztárral ülhetsz egy autóba.

- Nem, csak tudod Cam minden álma az volt, hogy találkozzon veletek, nekem meg nem, és most önzőnek érzem magam.

- Jó megértem. Tudod mit? Megadok egy címet és holnap gyertek oda, szerezz meglepetést a barátnődnek.

- Ez most komoly? Közi Zayn ez tényleg nagyon rendes tőled. De miért kivételezel velünk?

- Tetszik az, hogy nem kezelsz sztárnak, hanem csak egy átlag embernek, és elég ritkán találkozok ilyen személyekkel.

- Attól, hogy valaki híres még ugyan olyan hétköznapi ember, és ezt te most be is bizonyítottad.

- Örülök, hogy így látod, hol is száltatok meg?

- Miami Beach-en. Miért?

- Az remek, akkor ma este 10-kor gyertek ki a parthoz.

- Nem úgy volt, hogy holnap találkozunk?

- De legyen inkább ma.

- Köszi szépen még egyszer, de én azt hiszem megyek- ránéztem az órára, és láttam, hogy már vagy két órát töltöttem el a múzeumban, igaz abból egy órát nézelődtem, de Zayn-nel is sokat beszélgettünk. – Eltelt az idő, és még vissza is kell menjek a szállodába.

- Oké, én is indulok. Előbb hívok egy taxit, azt még megvárom szerintem és utána megyek.

- Rendben, szia, és örülök, hogy megismertelek.

- Szia Bell, én is örülök, hogy megismertelek, és este találkozunk. Gyertek oda a sziklákhoz, nem akarunk nagy feltűnést. Tudod merre van?

- Igen, ma elszaladtam mellette. Nem lényeg- mondtam, mikor láttam a kérdő tekintettét. Akkor ott este. Szia.

- Szia.

Kilépve a múzeum ajtaján a biztonsági őr, elég csúnyán nézett, rám, amit nem csodálok, mert sokat nevettünk. Nem hittem volna, hogy ilyen jó fej lehet, és Cam meglepetése szuper lesz. Csak tudjam addig titokban tartani előtte. Elmentem a buszmegállóba és vártam a buszt. Valamiért nagyon vártam az estét, de magam sem tudom, hogy miért. Steven volt az egyetlen fiú, akivel ilyen jól el tudtam beszélgetni, még az exeimmel sem tudtam ennyire felszabadulni. Biztos a többiek is jó fejek lesznek, várom, hogy megismerjem őket is. Fura, még gondolatban is, hogy várom a One Direction-nel való találkozást. De ők is emberek, és nem egy híres fiúbandaként kell rájuk tekinteni, mert ők is csak fiatal srácok, akik szerintem időnkét vágynak arra, hogy ne sztárnak kezeljék őket, hanem csak egyszerű fiataloknak. Mondjuk ebbe eddig bele sem gondoltam, és én is csak a sztárokat láttam bennünk. Már csak azt vettem észre, ahogy az emberek felszállnak a buszra. Gyorsan én is felültem és egész végig zenét hallgatva bámultam kifele az ablakon.