III. Az utazás

Nem aludtam túl mélyen, így mikor megszólalt a Tears Don't Fall kezdeti halk dallama kezdtem ébredezni, nem úgy, mint Cam, aki a “Let ‘s go”-ra rémülten nyitotta ki a szemét, és mikor el akarta érni a telefonomat az éjjeli szekrényen, hogy kikapcsolja az álmos mozdulataival leverte onnan, a sajátjával együtt. Közben az ő telefonján megszólalt a Don't let the music end, így hallgathattuk, ahogy a Radio Killer próbálja túlüvölteni Matt-tet, nem túl nagy sikerrel, közben mi meg négykézláb az ágy alól próbáltuk előkotorászni a telefonjainkat. És sikerült. Hát nem épp ilyen ébresztőre számítottam.

- Cam ez a szám egy borzalom volt- mondtam, miután végre csend lett a szobába.

- Mondod ez te, akinek hörögnek a telefonjából már reggel korán.

- Ki kell ábrándítsalak, ez még messze volt a hörgéstől, de olyat is mutathatok ha gondolod- és már kezdtem is nyomkodni a telefonomat.

- Meg ne próbáld, különben berakom Justin Biebert- tudta, hogy ezzel meg tud rémiszteni.

- Oké, meggyőztél, épp elég kínzás volt a rock és az electro keveredése, többet nem viselek el.

- Hé ne bántsd Justint.

- Jó, hagyjuk a zene témát, mert úgyse fogunk tudni megegyezni soha zeneileg, inkább készülődjünk, mert mindjárt indulunk.

- Oké, igazad van- tápászkodott fel Cam a földről, mert a telefon kiszedése után, mindketten ott maradtunk- megyek és lezuhanyozok, sietek- mondta és bement a fürdőszobába. Hamar végzett, utána én következtem. Gyorsan lezuhanyoztam, majd felvettem a kikészített farmerszoknyámat (Cam beszélt rá, hogy hozzak magammal szoknyát is), hozzá egy lenge vékony pántú fehér felsőt, bekötöttem a hajamat, sminknek csak szemceruzát használtam, (az elengedhetetlen) és kiléptem a fürdőből.

- Mi lenne, ha sűrűbben hordanál szoknyát, ruhát? Nagyon jól áll neked. - kezdte Cam, ahogy kiléptem az ajtón.

- Köszi, de tudod, hogy nem szeretem őket annyira, bár most hogy így mondod, tényleg egész jó- mondtam, miközben megnéztem magam a tükörben. –De te sem panaszkodhatsz, szuper ez a ruha- egy narancssárga ujjatlan ruhát viselt, haja kieresztve omolt a vállára, remekül nézett ki.

- Kivételesen vegyél most fel egy magassarkút- kérlelt boci szemekkel.

- De nincs is nálam, csak amit most vettem.

- Arra gondoltam, az remekül fog illeni a fehér felsőhöz.

- Hát, nem is tudom, oké legyen, de nehogy azt hidd, hogy ez rendszeressé válik majd, most is csak azért, mert végig kocsikázni fogunk.

- Lányok gyertek le reggelezni, mert mindjárt indulunk. - kiáltott lentről Cam anyukája. Gyorsan felvettük még a cipőnket, (Cam egy barna telitalpú szandált, én pedig a fehér magassarkúmat) belenéztünk a tükörbe és megállapítottuk, hogy készen állunk az induláshoz. Felvettem a táskámat, a laptopomat és segítettem lecipelni a lépcsőn Cam bőröndjét, ami nem csak nagy volt, de nagyon nehéz is.

- És még az enyém nehéz- mondtam miután leértem a lépcsőn- akkor a tied milyen?

- Jó na, lehet kissé túlpakoltam cipőileg – mondta mosolyogva, kerülve a szemkontaktust.

- Kissé? Mégis hány pár cipőt hoztál?

- Csak hatot.

- Csak hatot?- kérdeztem vissza- És gondolod mindegyikre szükséged lesz?

- Miért ne?- vonta meg a vállát- Mindegyik más stílusú.

- Jó oké, rád annyira jellemző a cipőmánia, mint rám a könyvmánia - mondtam majd mindketten elnevettük magunkat

- Lányok miért nem szóltatok, hogy hozzam le a bőröndöt- kérdezte Cam apukája.

- Nem gond apa, elbírtuk mi is- mondta Cam, majd egy reggeli puszit nyomott az arcára, utána a konyhába lépve az anyukáját is puszival köszöntötte.

- Jó reggelt Mr. és Mrs. Matthews. - köszöntem udvariasan.

- Neked is jó reggelt Bell (legalább ők a becenevem szólítanak)- köszöntek szinte egyszerre. A gyors reggeli után még bepakolták a bőröndöket az autóba (az enyém ott maradt tegnapról, csak a laptopomat szedtem ki belőle) és el is indultunk. Az út viszonylag csendesen telt. Cam szülei hallgatták a rádiót, közben beszélgettek, mi hátul pedig az ablaknak dőlve hallgattunk zenét az iPodunkból. Már most fáradtak voltunk, de mivel nem akartuk már az első napunkat a szobánkba tölteni, inkább az úton pihentünk. A több mint négy órás út alatt, nyugodtan tudtunk aludni, így mikor legközelebb kinyitottam a szemem, már egy parkolóban találtam magam. Felkeltettem Cam-et is, majd nagyokat ásítva kikászálódtunk az autóból. Cam apukája kivette a bőröndöket a csomagtartóból, és mondta, hogy mi várjunk ott, amíg bejelentkeznek. Körbenéztünk, majd megállapítottuk, hogy kívülről mennyire szép. Egy négy csillagos szállodában szálltunk meg, ami közel van a parthoz is. Olyan öt perc múlva megjelentek Cam szülei, és egy hordár, aki segített bevinni a csomagjainkat (egyedül nehezen boldogultunk volna velük). A szobánk a harmadikon volt, így lifteztünk. Cam és én egy szobába leszünk, Cam szülei pedig a mellettünk levő szobában. Mikor beléptünk az ajtón, egy tágas szoba tárult a szemünk elé. Két külön ágy volt benne, egy asztal székekkel, éjjeli szekrény minkét ágy oldalán, két szekrény és egy nagy fürdőszoba.

Gyorsan kipakoltunk a bőröndünkből (ami idő közben a szobánkba került), mindent gondosan összehajtogatva szekrényeinkbe tettünk és kikészítettük a fürdőruháinkat. Én utálok fürdőruhában lenni, igaz fura mondat ez egy olyan lánytól, aki szinte víz mellett nőt fel, de akkor is utálom. Én a fürdőszobában öltöztem át, Cam pedig a szobában. Még felvettem egy rövidnadrágot, meg visszavettem a fehér felsőmet, felvettem a strandpapucsomba és kiléptem a fürdőből.

- Na kész vagy?

- Aha- mondta, miközben még belenézett egyszer a tükörben. Cam-en egy színes, bő, ujjatlan miniruha volt. Bepakoltunk a strandtáskáinkba törölközőt, könyvet, magazint (könyvet csak én), iPodot (mert zene mindig kell) és kiléptünk az ajtón. Bementünk Cam szüleinek a szobájába, hogy közöljük velünk indulunk a partra. Persze ebbe nem egyeztek bele, hogy egyedül menjünk, ezért meg kellett várjuk őket, míg elkészülnek. Visszamentünk a szobába és míg vártunk, bekapcsoltuk a laptopunkat. Olyan fél óra várakozás után, Cam szülei beléptek az ajtón, körbenéztek, megállapították, hogy ugyan olyan, mint az ő szobájuk, utána pedig mind a négyen elindultunk a part felé. Nem igazán voltunk jártasok arra, de a recepciós nagyon kedvesen elmagyarázta, hogy merre kell menjünk. Igaz mondtuk, hogy a telefon GPS alkalmazásán is meg tudjuk nézni, de a szülők jobban bíznak az eligazításban. Tíz perc séta után oda is

értünk. A parton rengeteg ember volt, akárcsak a vízben. Szereztünk üres nyugágyakat, majd azokra ráfeküdve napoztunk. Nem mintha szükségünk lett volna napozásra, de jó volt csak úgy pihenni. Cam-mel bekapcsoltuk a zenelejátszónkat, de a fülhallgatónak csak az egyik felét dugtuk be a fülünkbe, hogy közben tudjunk beszélgetni is. Elkezdtük figyelni az embereket, főleg a strandröplabdázó fiatalokat, és megbeszéltük, hogy a fiúk közül, ki mennyire helyes. Cam kiszúrt magának egy szőke, átlag magas srácot és őt kezdte el figyelni. Én egy barna hajú, barna szemű srácot szemeltem ki, akinek hosszú haja egy pánttal volt hátrafogva, mint a focistáknak (wáo). Hát igen, mi elvoltunk így egész estig. Mindig nézegettünk valakiket, akikről el tudtuk mondani a véleményünket. A mai nap ilyen lazán telt. Hét fele visszaindultunk a szállodánkban, hogy nyolcra tudjunk lemenni vacsorázni. Visszaérve a szobánkba megállapítottuk, hogy már az első nap, így semmittevéssel is nagyszerű volt, alig vártuk a holnapit, amikor is felfedező útra megyünk, és megnézzük a közelben levő látnivalókat. Már minden el volt tervezve, de azért még leellenőriztük a laptopba az útvonalat, amit persze a telefonba is átmentettünk, nehogy eltévedjünk. Zuhanyzás után befeküdtünk az ágyba, és még legalább éjfélig beszélgettünk minden féléről, de leginkább a parton játszó fiúkról.